A társadalmi kommunikáció jubileumát ünnepelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban

A társadalmi kommunikáció jubileumát ünnepelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban

A társadalmi kommunikáció jubileuma alkalmából január 26-án, Isten igéjének vasárnapján a kolozsvári Szent Mihály-templomban Kerekes László segédpüspök celebrált szentmisét. Bevezetésként Szalézi Szent Ferencről, az újságírók védőszentjéről beszélt, aki püspökként Kálvin követői miatt nem mehetett Genfbe, így lelkipásztori leveleket küldött papjainak – ezt tekinthetjük az újságírás kezdetének.

A sajtó munkatársai a Szent Mihály-plébánia hittantermében gyülekeztek: Nagyváradról a Mária Rádió népes küldöttsége, akikhez a kolozsvári stúdió munkatársa és önkéntese csatlakozott, valamint a Krónika, a Kolozsvári Rádió munkatársai, az egyetemi lelkészség kommunikációs csapatának tagjai, a Verbum Egyesület csapata, támogatói és szerzői, köztük a már nyugalmazott, de 16 évig főszerkesztőként a csapatot támogató Jakab Gábor kolozsvári plébános. Bőjte Csongor köszöntötte a termet betöltő sajtósokat, majd Darvas Piroska adott igazi újságírói feladatot: a ráhangolóban ugyanis egymást interjúvolhatták a résztvevők.

A jó hangulatú együttlét után templomi elcsendesedés, majd szentmise következett. A médiamunkatársak jubileumán elmondott homíliájában Kerekes László segédpüspök Ferenc pápa beszédéből idézett néhány kiemelkedő gondolatot. 

Sőt, a kommunikáció nemcsak kilépést jelent, hanem azt is, hogy találkozunk a másikkal. Kiemelte a szabad, felelős és helyes tájékoztatás feladatát, és arra is emlékeztetett, az újságírás több mint szakma: hivatás és küldetés.

A nyelvezet, a hozzáállás, a hangnem meghatározó lehet, és ez jelentheti a különbséget egy reményt ébresztő, hidakat építő, kapukat nyitó kommunikáció és egy inkább megosztottságot, tömbökre szakadást, a valóság leegyszerűsítését növelő kommunikáció között.

A segédpüspök arra is emlékeztetett Ferenc pápa gondolatai mentén, hogy

Mindenkire vonatkozik ma már, hogy médiaműveltségre van szükség, magunkat és másokat kritikus gondolkodásra, a megismeréshez szükséges megkülönböztetés türelmére kell nevelnünk.

Hírdetés

Majd a római Domitilla katakomba falán látható, a görög mitológiából kölcsönzött alakról, Orfeuszról beszélt, akit lanttal a kezében ábrázoltak. Története szerint

Héthúrú líráján olyan harmóniákat volt képes megszólaltatni, amelyek megindították az alvilág őreit is, ugyanis amikor kedvesét, Euridikét elvesztette, lement érte az alvilágba, zenéjével meglágyította Hadész és Perszephoné szívét, ezért visszaengedték Euridikét a földi világba.

Minden szentmisén, amikor Isten igéjét hallgatjuk és szívünkben megőrizzük, az ének Isten dicsőségét szolgálja, és valami olyan történik, amit nem lehet leírni. Ahogyan Orfeusz zenéje lecsillapította a vadállatokat, táncra indította a sziklákat, megállította a folyókat, úgy a kommunikációban dolgozók munkája nyomán is ilyen hatás születhet – csillapodhatnak a gyötrő érzések, és remény ébredhet az emberek szívében. A média fantasztikus eszköz, nagy felelősség.

Végül a jelenlevők lelkére kötötte, amit Ferenc pápa így fogalmazott meg: „reményadó történeteket is meséljetek, olyan történeteket, amelyek táplálják az életet.

Szöveg: Bodó Márta

Fotó: Cziple Hanna Gerda; Bíró Jolán; Bodó Márta

Forrás: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »