A Tárki sokkal erősebbnek mérte a Jobbikot, mint a Nézőpont

Egészen más eredményekkel jött ki a Tárki, a Jobbiknak önmagában majdnem annyi szavazója van, mint az egész baloldalnak együttesen.

Szerdán jelent meg a kormányközeli Nézőpont-intézet közvélemény-kutatásának eredménye, miszerint ugyan valamivel csökkent a Fidesz támogatottsága, a Jobbik pedig továbbra is második erő, szerintük a teljes népesség körében az MSZP 1 százalékkal megelőzte a Jobbikot.

Érdekes részlet, és a meglepő Nézőpont-eredményt önmagában is árnyalja, hogy a választási eredményeket mérve még szerintük is 8 százalékkal van előrébb a Jobbik a szocialistáknál, tehát egy rendes választáson ekkora lenne a különbség.

Hírdetés

A Tárki ugyancsak szerdán kiadott, januári felmérése azonban drasztikusan más eredményeket hozott: eszerint a Jobbik a teljes népesség körében is jóval sikeresebb a szocialistáknál (12-7%), egy választás során pedig ők is 8 százalékos különbséget mértek, 20-12% arányban a nemzetiek javára.

A Fidesz-KDNP-t a teljes népesség körében a Nézőpont 32, míg a Tárki 31 százalékra mérte, ami egy választás esetén a Nézőpont szerint 44, míg a Tárki szerint 54 százalékos eredményt jelentene.

A közvélemény-kutatási eredmények tehát jelentős eltéréseket mutatnak, három dolog azonban leszűrhető belőlük:

  • A baloldal egy választás esetén továbbra is csak több pártot összefogva tudná beérni a Jobbikot

  • A Jobbik stabilan második erő

  • A kormányzó Fidesz-KDNP aktuálpolitikától függő kilengésekkel ugyan, de magabiztosan vezeti a rangsort.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »