A tanulmányi ösztöndíj és az év legsikeresebb sportolói díjak átadása Naszvadon

A tanulmányi ösztöndíj és az év legsikeresebb sportolói díjak átadása Naszvadon

A városban már évek óta sor kerül az ösztöndíjak átadására és a legsikeresebb sportolói díjak kiosztására ünnepélyes keretek között. Az esemény célja a tehetségek elismerése, motiválása, és a sport/tanulás összehangolásának támogatása.

Naszvadon a tanulmányi ösztöndíjak és sportelismerések az Év tehetsége és Sportolója voltak átadva azok diákoknak és sportolóknak, akik kiváló tanulmányi eredményeket értek el, valamint jelentős sikereket mutattak fel a sport területén.

A város polgármestere, Molnár Zoltán köszöntőjében a fiatalok teljesítményének fontosságát emelte ki, külön hangsúlyozva az erős tanulmányi háttér és az elért sporteredmények összefüggését.

– Ez mindig egy nagyszerű alkalom, hogy ezt a rendezvényt megtarthatjuk, mert sok gyermek ér el hatalmas sikereket, elsősorban sportban, mögötte pedig jó tanulmányi eredmények állnak. Sikeresnek lenni jó. Most azt ünnepeljük, hogy ezek a gyerekek sikeresek. Mi támogatói vagyunk minden olyan kezdeményezésnek, amely ezeket a sikereket segíti, akár technikai bázissal, akár ösztöndíjakkal, akár intézményi vagy alapítványi támogatással fogalmazott a polgármester.

Naszvad város ösztöndíjban részesítette:

Fejes Nicolt a helyi szlovák tanítási nyelvű alapiskola tanulója volt, majd a nyitrai építészeti szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ahol belsőépítészeti tervezést tanult. Jelenleg a Nagyszombati Egyetem Pedagógiai Karának másodéves hallgatója. Szociális pedagógiát és napközis pedagógiát tanul.

Hírdetés

Tóth Bencét a naszvadi magyar tanítási nyelvű alapiskola tanulójaként kezdte tanulmányait, majd a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolában érettségizett elektrotechnika szakon. Jelenleg a Dél-dániai Egyetem – a University of Southern Denmark – technikai karának harmadéves hallgatója Sonderborgban.

A Sport- és Ifjúsági Bizottság elfogadott alapszabályának megfelelően a város képviselőtestülete az Év sportolója 2025 és az Év tehetsége 2025 díjat az idei évben elért eredményeikért az alábbi sportolóknak ítélte oda:

A 2025-ös Év tehetsége címet Kocsis Dominik nyerte el, a labdarúgásban elért kiemelkedő eredményeiért. Dominik már kisgyermekkora óta foglalkozik labdarúgással. Az alapiskola első osztályába lépése után a helyi Sportklub tagja lett, melynek tagjaként rendszeresen részt vett az edzéseken és mérkőzéseken egyaránt. 2021-ben átigazolt a KFC Komárno csapatába, és aktív klubtagként rendszeresen kiváló teljesítményt nyújtott különböző mérkőzéseken és tornákon. Tehetsége nem maradt észrevétlen, ezért jelenleg a magyarországi Puskás Akadémia U14 kategóriájában játszik. Korosztályában az egyik legígéretesebb tehetségnek számít. Több nemzetközi tornán elnyerte a legjobb játékos vagy a legjobb gólszerző címet. Minden mérkőzésen a maximumot hozza ki mag

2025-ös Év sportolója díj 3. helyezettje František Szobolovszký az erőemelésben elért kiemelkedő eredményeiért. František Szobolovszký az erőemelésen belül felhúzásban és fekvenyomásban versenyzik. 2025-ben szép sikereket ért el több versenyen is. A Losoncon megrendezett Szlovák bajnokságon 1. helyezést ért el felhúzásban és fekvenyomásban egyaránt, és ezzel az abszolút értékelés 2. helyezettje lett. A The Global Powerlifitng Committee által szervezett Európa-bajnokságon 2. helyezést ért el felhúzásban a csehországi Trutnovban. A World United Amateur Powerlifting által szervezett  Európa-bajnokságon Kiskunfélegyházán 6. helyezett lett fekvenyomásban és felhúzásban és a nyitrai világbajnokságon sikerült 2. helyezést elérnie fekvenyomásban és 4. helyezést felhúzásban. A Lengyel bajnokságon 3. helyezést ért el felhúzásban. A novemberi, World Powerlifting Alliance (WPA) által szervezett magyarországi világbajnokságon felhúzásban a dobogó legmagasabb fokára állhatott.

A 2025-ös Év sportolója díj 2. helyezettje címet a város képviselőtestülete Hanka Hajtmanovának ítélte oda a lovas sportban elért kiváló eredményeiért. Hanka már kisgyerekkora óta versenyez western lovaglásban. Mindkét versenyszámban indul, a Barrel race-ben, azaz hordókerülésben, valamint a pole bendingben, azaz szlalomversenyben. 2025-ben jelentős sikereket ért el. Szlovák bajnok lett a Barrel race-ben, szlovák bajnoki ezüstérmes a Pole bending-ben, Európa-bajnok a Pole bending-ben, a vándorkupa bajnoka lett western lovaglásban mindkét versenyszámban, és az olaszországi Fiera di Cremona városában megrendezett Champion of Champions nemzetközi versenyen a gyönyörű 5. helyet szerezte meg. Mindezek mellett ő tartja a legjobb időt Szlovákiában a Pole bending junior kategóriájában.

A 2025-ös Év sportolója díj 1. helyezettje címet a város képviselőtestülete Zara Barbara Gogolovának adományozza a kézilabda területén elért kiemelkedő eredményeiért. A tehetséges sportoló már 7 éves korában kezdett el kézilabdázni először a hazai DHK-71 csapat tagjaként, majd magasabb célok elérése érdekében 2024-ben átigazolt a Dunaszerdahelyi DAC kézilabda klubba. Tapasztalatának, képességeinek és elért eredményeinek köszönhetően bekerült a nyitrai és nagyszombati kerület válogatottjába. Sikeres tagja lett a kadétcsapatnak. Zara Barbara Gogolová, a csapat meghatározó tagja az U17 kategóriában hozzáállásával és játékával hozzájárult ahhoz, hogy Szlovákia 2025-ben Európa-bajnok legyen. A szlovákiai kézilabda az első, és rögtön a legértékesebb érmét, az aranyat neki is köszönheti. A város büszke, és szurkolnak neki a 2026-os világbajnokságon is, amely Kínában lesz.

Miriák Ferenc/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »