A tanulékony terroristák: itt is a hamis zászló

A földdel tették egyenlővé a Moszul jelképének számító An-Núri nagymecsetet és annak ferde minaretjét. A térségben jelen lévő fegyveres erők egymást vádolják a 800 éves épület lerombolásával: az iraki hadsereg közlése szerint az Iszlám Állam (ISIS) maga robbantotta fel a történelmi emlékhelyet, amelyben 3 évvel ezelőtt kikiáltotta kalifátusát a fundamentalista terrorszervezet.

Hírdetés

A szélsőségesek interneten közzétett nyilatkozatukban az amerikaiakra próbálják kenni a történteket. Azt állítják, hogy az Egyesült Államok egyik légicsapása pusztította el a nagymecsetet, ezt azonban Joseph Martin vezérőrnagy határozottan cáfolta: – Ez bűncselekmény Moszul és az iraki nép ellen – mondta a katonatiszt. Haider al-Abadi iraki miniszterelnök szerint az Iszlám Állam ezen tettével gyakorlatilag beismerte vereségét.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »