A Tankcsapda szerint "jöttment senki szarházi köcsögök" mondják azt, hogy lefeküdtek a kormánynak a koncertekért

A Tankcsapda videóban reagált arra, hogy egyes vélemények szerint azért tarthattak a hétvégén két autós-koncert is, mert az Orbán-kormány a kedvükért ennek megfelelően módosított a hatályos rendeleten.

Szerintük nem személyre szabott az a rendelkezés, hogy csak azon a két napon szabad az országban autós koncerteket tartani, amikorra a Tankcsapda már előzőleg úgyis hirdetett két ilyet.

„Itt igazából arról van szó, hogy mi kitaláljuk az ötletet, a Mol-nak mint főszponzorunknak pedig (…) nagyon tetszett ez az ötlet. Innentől kezdve egy rahedli emberen és ügynökségen keresztül elkezdődik ennek a szervezése. És valahogy, én megmondom őszintén, egyikünk sem tudja pontosan, hogy, de valahogy sikerült elintézni, hogy két napra – ahogy megtudtuk, teszt-jelleggel, hogy ki legyen próbálva, működik ez a rendezvény, beválik-e – meg tudjuk csinálni ezeket a koncerteket”

Hírdetés

 – hangzott el a 41 perces videóban. 

Az együttes tagjai közölték: kikérik maguknak, hogy egyes jöttment senki szarházi köcsögök azt mondják róluk, lefeküdtek a kormánynak, miközben ők csak adni akarnak a közönségnek, akár a koncerttel, akár azzal, hogy a napokban összegyűjtöttek 2 millió 250 ezer forintot a koronavírus-járvány miatt rossz helyzetbe került debreceni családoknak.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »