A tálibok offenzívát indítottak az Iszlám Állam ellen Afganisztán déli részén

A tálibok offenzívát indítottak az Iszlám Állam ellen Afganisztán déli részén

A dél-afganisztáni Kandahár tartományban legkevesebb négy dzsihadista és két civil meghalt.

A kandahári rendőrfőnök, Abdulgaffar Mohammadi közölte, hogy az Iszlám Állam Afganisztánban aktív, és az Iszlám Állam-Horaszán nevet viselő csoportja ellen éjfél körül, a tartomány négy körzetében indítottak támadást, és tíz terroristát letartóztattak.

Augusztus 15-i hatalomátvételük óta a tálibok többször leszögezték, hogy kiemelten fontosan kezelik az afganisztáni biztonsági helyzet megszilárdítását, elemzők szerint azonban az Iszlám Állam helyi csoportja – miután a korábbi afgán kormány csapatai és a velük szövetséges amerikai erők támadásai során korábban meggyengült – új erőre kapott a radikálisok hatalomra jutása után.

Hírdetés

A terroristák afganisztáni központjának a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományi fővárosa, Dzsalalábád számít, de több támadást követtek el az északkeleti Kunduz tartományban élő síita kisebbségek ellen is. A szervezet vállalta magára továbbá Kandahár legnagyobb síita mecsetében októberben elkövetett pokolgépes merényletet, amelynek legalább 60 halottja és több tucat sebesültje volt.

MTI

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »