A tajvani elnök fogadta a cseh alsóház elnökét

A tajvani elnök fogadta a cseh alsóház elnökét

A tajvani elnök fogadta a cseh alsóház elnökét Mészáros Richárd2023. 03. 27., h – 14:37

Caj Jing-ven tajvani elnök hétfőn Tajpejben fogadta Markéta Pekarová Adamovát, a cseh Képviselőház (alsóház) elnökét, aki mintegy 150 fős üzleti delegáció élén érkezett a szigetre.

Caj az elnöki hivatalban üdvözölte vendégét és megjegyezte, hogy Pekarová a rá nehezedő „nagy nyomás” ellenére is vállalta a látogatást.

„Tajvan és a Cseh Köztársaság egyaránt megtapasztalta a tekintélyelvű hatalmat, és mélyen átérzik, hogy a demokrácia nem jön könnyen, ezért erős partnereivé válhatunk egymásnak a demokrácia és a szabadság fenntartásának útján” – fogalmazott Caj.

Hírdetés

Pekarová erre rímelve a maga beszédében azt hangsúlyozta, hogy mindkét fél azonos értékekben hisz, köztük a legfontosabbak a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok védelme.

Vang Mei-hua, a tajvani gazdasági tárca vezetője korábban úgy fogalmazott, hogy a cseh delegáció látogatása „természetesen azt fejezi ki, hogy Tajvan a demokratikus szövetséghez tartozik”.

Petr Pavel nemrégiben megválasztott cseh elnök már januárban egyértelmű jelét adta annak, hogy nyitott a „váltásra”. Míg elődje, Miloš Zeman a cseh-kínai viszony megerősítésére törekedett, ő a tajvani kapcsolatok szorosabbra fűzését részesíti előnyben, s fel is vette a kapcsolatot Cajjal. A fejleményeket Pekingben zokon vették, és ennek hangot is adtak.

„Szuverén államként mi döntjük el, kit hívunk, vagy kivel találkozunk. A demokratikus Tajvannal hagyományosan jó gazdasági, oktatási és kutatási kapcsolataink vannak. Ezzel együtt azt is tiszteletben tartjuk, hogy Kína fontos ázsiai kereskedelmi partner. Folytatjuk hagyományainkat, és hangsúlyozzuk a közös demokratikus értékek védelmének szükségességét” – írta korábban a Pekingből érkező kritikára reagálva Petr Fiala cseh miniszterelnök a Twitteren.

Kína prágai nagykövetsége elítélte a látogatást, és emlékeztetett az „egy Kína” elvre, amely szerint a világon csak egyetlen Kína van, Tajvan pedig annak elidegeníthetetlen része, s a népköztársaság kormánya az egyetlen törvényes kormány, amely egész Kínát képviseli.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »