„A tábor bejáratánál elszabadult a pokol”

„A tábor bejáratánál elszabadult a pokol” – jelentette a horvátországi Opatovac befogadótáborától az M1 tudósítója, aki elmondta, kitört a tömeg a területről, miközben a rendőrök nagyon durván bánnak az emberekkel. Horvát sajtóhírek szerint már 6800 embert vittek el Magyarország felé.

Zavargások törtek ki kedd délután Horvátországban az opatovaci befogadótábornál – jelentette a helyszínről az M1 tudósítója.

Hírdetés

A beszámoló szerint kedd délután „kitört a tömeg” a táborból, s megrohamozták az ott lévő buszokat. Bejelentkezésekor épp egy ájult embert emeltek ki a tömegből. Az M1 munkatársa látott a buszokhoz siető a gyermeküket magukhoz szorító nőket, de felnőtt férfiak is dulakodva igyekeztek feljutni a buszokra. Nagyon durvák voltak velük a rendőrök – hangzott el a tudósításban.

Kitért arra is, hogy horvát sajtóhírek szerint már 6800 embert vittek el Magyarország felé. A hatóságok kedd délután is azzal próbálták csendesíteni az embereket a horvát tábornál, hogy hamarosan tíz autóbusz érkezik értük, de a bevándorlók ezt nem hitték el.

A tudósító úgy fogalmazott: „a tábor bejáratánál elszabadult a pokol”. A probléma az lehet, hogy a helyszínen nincs elég kapacitásuk, hogy regisztrálják az embereket – hangzott el. A területre további több mint kétezer érkezhet Macedónia felől Szerbián keresztül.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »