A Tabaqa repülőtérnél kivégzett katonák tömegsírját találta meg a szíriai hadsereg

A Tabaqa repülőtérnél kivégzett katonák tömegsírját találta meg a szíriai hadsereg

A Szíriai Arab Hadsereg kedden jelentette be, hogy egy eddig ismeretlen tömegsírra bukkantak Tabaqa külterületén. Elmondásuk szerint a sírban az Iszlám Állam által kivégzett katonák maradványai találhatóak, akiket még 2014 augusztusában végzett ki a terrorszervezet.

A források szerint a tömegsírban 11 személy maradványait találták meg akik valószínűleg korábban a Tabaqa repülőtéren szolgáltak.

,,A holttestek azoknak a szíriai katonáknak a maradványai akik az Al-Tabaka katonai repülőtéren szolgáltak és az Iszlám Állam végezte ki őket Jab Al-Ghol falu közelében Tabaka déli részén, Rakka dél-nyugati területein.,,

Hírdetés

Az Iszlám Állam terror szervezet a Rakka elleni műveletei során foglalta el a Tabaka repülőteret még 2014 augusztusában. A repülőtér elfoglalása után a terroristák több mint 200 katonát vittek ki a sivatagba, majd pedig lelőtték őket. A maradványait pedig valószínűleg több sírba lettek eltemetve a térségben.

Az ISIS terroristák azóta távoztak Rakka városából, azonban a kormányzóságban még számos tömegsír holléte kérdéses.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (Al-Masdarnews)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »