A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécsen, a Csilla Gondviselés Házában fogadta a Szuverén Máltai Lovagrend hazánkba látogató nagyispotályosát. A karitatív szolgálatokért felelős vezetői tisztséget február óta betöltő Josef D. Blotz szerint a magyar máltai szervezet „koronaékszer”, s amit „a magyarok tesznek, és ahogy teszik, modellértékű”.
A nagyispotályost elkísérte Franz Salm-Reifferscheidt, a lovagrend roma ügyekkel megbízott nagykövete, a vendégeket Szabadhegÿ Péter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke fogadta Pécsett.
A – Csilla von Boeselager emlékére a keresztnevét viselő – Csilla Ház nappali foglalkoztatója 18 – középsúlyos és súlyos – fogyatékossággal élő fiatalt fogad. Őket segíti a támogató szolgálat, és Menő Jövő Házuk gyermekközpontként működik. Az épületcsoportban kap helyet továbbá a modellprogramok koordinációs központja.
A Szimfónia Programnak köszönhető a Gipsy Jam Mal formáció létrejötte, akik igényes műsort adtak a vendégeknek. Tagjai Tarnazsadányban és Tarnabodon élő fiatalok, akik még általános iskolásként kezdték a programban a zenetanulást. Most a Rajkó Talentum Alapfokú Művészeti Iskola és Középiskola diákjai. Josef Blotz máltai emlékéremmel fejezte ki nekik köszönetét színvonalas előadásukért.
A vendégek Kövesfalvi Sándorral, az MMSZ Dél-dunántúli Régiójának vezetőjével és Kós Krisztinával, a Csilla Ház vezetőjével járták körbe az intézményt. „A Málta azok gondozását vállalta fel, akikről más intézmények lemondtak” – mutatták be a középsúlyos és súlyos állapotú gondozottakat fogalakoztató otthont. A fiatalokat a támogató szolgálat hozza naponta a napközibe. Sokuk évek óta jár az otthonba. Kós Krisztina reményét fejezte ki, hogy bentlakásos otthonná tudnak fejlődni, mert „előbb-utóbb minden családban eljön az az idő, amikor a szülő már nem bírja a fiatal felnőtt gondozását vállalni”.
Kövesfalvi Sándor számadatok alapján mutatta be a régió működését. Indulásukat 1991-ben Csilla von Boeselager aktív missziós munkájának köszönhetik. Egy önkéntescsoport megalakulása volt az első lépés, majd Nagy Ibolya szervező munkája révén jött létre önkéntes orvoscsoport és jogsegélyszolgálat.
Ma a régióban nyolc idősotthon van, három helyszínen nyújtanak nappali ellátást fogyatékkal élőknek, és négy helyszínen támogató szolgáltatást biztosítanak. Szociális étkeztetésük van Dombóváron, tanoda Dunaföldváron, Kadarkúton és Gyulajban, foglalkoznak továbbá tanyagondnoksággal, hajléktalanellátással is.
A régió önkénteseinek száma közel ötszáz fő, 19 csoportba osztva. 23 iskolából fogadnak a közösségi szolgálat keretében diákokat, akik az MMSZ különböző területein kapcsolódhatnak bele a szolgálat tevékenységébe, hogy megtalálják az őket megszólító feladatot.
A Pécsi Egyházmegyével szoros együttműködésben vannak. Részt vesznek az egyházmegye lelkiségi programjain, a régió lelkivezetője havonta tart szentmisét számukra. Felföldi László püspökkel egyeztetve adnak funkciót üressé váló egyházi épületeknek.
A régió aktívan bekapcsolódott a Felzárkózó települések programba. A 330 leghátrányosabb településből 68 a dél-dunántúli régióban található. Az MMSZ 38 Somogy, Tolna és Baranya megyei településen van jelen.
Fotó: Mózes Anita/Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


