„Veletek vagyok a gyászban, de a bátorságotokban és abban is, hogy keressük a túlélők számára az igazságosságot, a méltóságot és a gyógyulást” – írta Edward Hiiboro Kussala, a dél-szudáni tombura-yambiói egyházmegye püspöke a szudáni, Közép-Dárfúrban fekvő Tarasin falut elpusztító augusztus végi földcsuszamlás kapcsán küldött részvétnyilvánító üzenetében.
Augusztus 31-én, vasárnap, napokig tartó heves esőzések után földcsuszamlás temette el a Marra-hegységben található falut. Az első információk szerint a falu összes lakója, becslések szerint több mint ezer ember meghalt, csak egy ember maradt életben.
„A tragédia szavakkal leírhatatlan mértékű, közös emberségünk, közös hitünk és lelki felelősségünk arra késztet minket, hogy vigaszt, támogatást és reményt nyújtó szavakat mondjunk” – írta Hiiboro püspök üzenetében, amelyet Yunan Tombe Trille Kukunak, az El Obeid-i egyházmegye püspökének és a Marra-hegység lakosságának címzett.
Hiiboro püspök Tarasin lakóira emlékezve hangsúlyozta, hogy „sokan közülük a háború és az éhség miatt kénytelenek voltak elmenekülni otthonaikból, és a Marra-hegységben kerestek menedéket”. „És éppen a természet vált erőszakossá, tetézve a szenvedést, amelyet egyetlen népnek sem kellene elviselnie. Emléküket nem szabad a kövek közé temetni. Történetüket nem övezheti csend. Tarasinra nemcsak egy valaha létezett helyként kell emlékeznünk, hanem felhívást jelent mindannyiunk lelkiismerete számára.”
A tombura-yambiói egyházmegye püspöke szerint a földcsuszamlás nem egyszerűen természeti katasztrófa volt, hanem mélyebben rejlő okát „a környezetrombolásban, a háború okozta káoszban és abban a közönyben kell keresnünk, amellyel a világ övezi a szudáni humanitárius válságot”. „Erre a tragédiára úgy kell tekintenünk, hogy nem csak a szívünknek okoz fájdalmat, hanem elménkkel megpróbálunk többet érteni belőle, megtanulunk megelőzni és védelmezni” – hangsúlyozza.
„Most minden eddiginél jobban arra kell bátorítanunk minden hívő embert, hogy vallási és régiós határokat átlépve egyesüljenek, hogy reagáljanak a klímával kapcsolatos katasztrófákra, hogy előmozdítsák a békét és gondoskodjanak a teremtésről, mint Isten földjének őrzői” – zárta levelét Hiiboro püspök.
A szudáni tragikus helyzetről szeptember 3-án ismét beszélt XIV. Leó pápa, miután előző nap részvétnyilvánító táviratot küldött. A szerdai általános kihallgatáson emlékeztetett Al-Fasher, Észak-Dárfúr fővárosa drámai helyzetére: több mint egy éve ostromolják a Gyorsreagálású Erők milicistái, és „számos civil rekedt a városban, a nélkülözés és az erőszak áldozatai.”
„Tarasinban egy pusztító földcsuszamlás nagyon sok ember halálát okozta, fájdalmat és kétségbeesést hagyva maga után. Tetőzi a helyzetet, hogy a kolera terjedése fenyeget több százezer, már amúgy is megnyomorított embert” – emlékeztetett XIV. Leó pápa.
„Közel vagyok a szudáni lakossághoz, különösen a családokhoz, a gyermekekhez és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberekhez. Imádkozom az összes áldozatért. Sürgető felhívást intézek a vezetőkhöz és a nemzetközi közösséghez, hogy biztosítsák a humanitárius folyosókat, és tegyenek összehangolt válaszlépéseket ennek a humanitárius katasztrófának a megállítására. Itt az ideje, hogy a felek komoly, őszinte és inkluzív párbeszédet kezdjenek, hogy véget vessenek a konfliktusnak, és visszaadják a reményt, a méltóságot és a békét Szudán népének” – zárta beszédét a Szentatya.
Forrás és fotó: Fides
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


