A szonda helyett két sofőr is a menekülést választotta – videó

A szonda helyett két sofőr is a menekülést választotta – videó

A budapesti rendőrök 12 óra alatt 397 autóssal szemben intézkedtek a XIII. és XIV. kerületben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Rendőrkapitányság és XIV. Kerületi Rendőrkapitányság a Budapesti Főváros Kormányhivatal Közlekedés Felügyeleti Főosztály munkatársaival együttműködve 2022. január 29. és 30. között közlekedési akciót tartott két kerületben. A 12 órában elvégzett ellenőrzések fő célja a szabálytalan, másokra veszélyt jelentő autósok kiszűrése volt.

Az akció során az egyenruhások 397 emberrel szemben alkalmaztak alkoholszondát, mely hét esetben mutatott pozitív eredményt.

Az ittas vezetők közül ketten megpróbálták magukat kivonni az intézkedés alól, őket a rendőrök követték.

Hírdetés

Elfogásuk után az egyik sofőr az alkoholos befolyásoltság bűncselekményi értékhatárának ötszörösét produkálta.

A rendőrök 37 fő ellen kezdeményeztek eljárást, közülük öt embert ittas járművezetés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetése miatt elfogtak és előállítottak, valamint három főt engedély nélküli járművezetés miatt vontak felelősségre.

Hét sofőrrel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki ittas járművezetés és tilos jelzésen áthaladás miatt. További három sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki a buszsáv jogosulatlan használata, menetokmányokkal kapcsolatos szabálysértés és az irányjelzés elmulasztása miatt. Az autósokkal szemben 19 esetben éltek szabálysértési feljelentéssel többek között forgalmi engedély és kötelező felelősségbiztosítás hiánya, közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása, terhelési korlátozás túllépése, elsőbbségi szabályok megsértése miatt.

A rendőrök 11 esetben határoztak a feljelentés mellett a jármű forgalmi engedélyének elvételéről, valamint két esetben a hatósági jelzés elvételéről. A Közlekedés Felügyeleti Főosztály munkatársai 9 jármű esetében állapítottak meg műszaki állapottal kapcsolatos hiányosságot – írja a Police.hu.

Hozzáteszik, hogy miután a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a közlekedésre veszélyes jogsértéseket, ezért a továbbiakban is várhatók hasonló ellenőrzések.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »