A szombati földrengés megrongálta a 350 éves bacsfai kegytemplomot

A szombati földrengés megrongálta a 350 éves bacsfai kegytemplomot

Szombat délután 4,3-as erősségű földrengés rázta meg Nyugat-Szlovákiát. Az epicentrum Somorja közelében volt, a rengéseket Pozsonyban és a környező településeken is érezték. A földmozgás Bacsfán is károkat okozott.

A 350 éves Szent Antal-plébánia és kegytemplom falai belül több helyen megrepedeztek, a vakolat hullani kezdett. A lehulló darabok az orgonát is érintették. A plébánia tájékoztatása szerint a vasárnapi szentmisét a templommal szembeni kolostor, az apácák kápolnájában tartották meg.

Miért mozdult meg a föld a Csallóközben? Íme, a tudományos magyarázat – érthetően

Hírdetés

Helyi beszámolók szerint  az épület falain repedések jelentek meg, és további vakolathullás sem zárható ki. A templom statikus vizsgálatait követően a biztosító szakembere is felméri a károkat. Addig nem tartanak misét a templomban. A plébános becslése szerint legkorábban csütörtökön térhetnek vissza az épületbe.

A Szlovák Tudományos Akadémia szeizmológiai osztályának vezetője, Csicsay Kristián korábban közölte: a térségben több helyen hajszálrepedéseket, lehullott vakolatot és sérült kéményeket jelentettek. Személyi sérülésről nem érkezett bejelentés, a rengést kisebb utórengések követték.

Körkép.sk, teraz.sk

Nyitókép forrása: wikipedia


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »