A szocializmus harcosa, a padláslesöprő marxista-leninista forradalmár szobrát koszorúzza a kormány – meg az MSZP

A szocializmus harcosa, a padláslesöprő marxista-leninista forradalmár szobrát koszorúzza a kormány – meg az MSZP

Nagy Imre néhai padláslesöprőre és társaira emlékezik ma az ország baloldali kisebbsége és az Orbán-kormány, kivégzésük 60. és újratemetésük 29. évfordulóján.

A központi állami rendezvényen a fővárosi Vértanúk terén tartanak koszorúzást Nagy Imre szobránál. Az MSZP és a Párbeszéd képviselői szintén a Nagy Imre szobornál helyezik el az emlékezés virágait. Vidéken is tartanak megemlékezést.

Az 1956-os szabadságharc napjaiban miniszterelnök Nagy Imrét és elvtársait – a Corvin köziekre lövető Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós zsidó újságírót – a szabadságharc leverése után koncepciós perben halálra ítélték. 1958. június 16-án hajnalban kivégezték őket, később titokban eltemették őket a rákoskeresztúri Új köztemetőben.

Újratemetésükre – az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józseffel, Nagy Imre titkárságvezetőjével és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézával, a Nagy Imre-kormány államminiszterével együtt – 1989. június 16-án került sor.

A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án – azon a napon, amikor Kádár János, az MSZMP főtitkára meghalt – a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket posztumusz bűncselekmény hiányában felmentette.

A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltónak hazudott időszak szimbolikus eseménye volt.

Hírdetés

(Kuruc.info – MTI nyomán)

A padláslesöprő kommunista szobrát féltik a szemkilövetők

A padláslesöprő házánál áztak az ávósok szellemi örökösei, de csak orbánozásra futotta

A padláslesöprő üzenete a szabadságharcosokhoz: Álljatok a párt mögé! – Hatvan éve történt: 1956. október 24.

Szávay: ha Hóman esetében az "életpályát" kell figyelembe venni, a padláslesöprő Nagy Imrével is így tegyünk!

Igazat adtam Gyurcsány Ferencnek – egy 56-os gondolatai

Nagy Imre: "Népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk emlékének"

"A szocializmus harcosa, marxista-leninista forradalmár vagyok" – Nagy Imre arcképéhez

 


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »