A szocialista-iszlamista jelöltet, Zohran Mamdanit választották New York polgármesterévé

A szocialista-iszlamista jelöltet, Zohran Mamdanit választották New York polgármesterévé

A demokrata színekben induló szocialista-iszlamista jelöltet, Zohran Mamdanit választották New York polgármesterévé kedden. Az újonnan megválasztott New York-i polgármester kijelentette, hogy döntő győzelme a választásokon utat mutat arra, hogyan lehet legyőzni az amerikai elnököt, Donald Trumpot, aki élesen kritizálja az ő demokrata politikáját. Erről a TASR az AFP hírügynökség és a Sky News televízió jelentése alapján tájékoztatott.

„Ha valaki meg tudja mutatni a nemzetnek, amelyet Donald Trump elárult, hogyan lehet őt legyőzni, az nem más, mint az a város, amely feljuttatta őt a csúcsra” – mondta a 34 éves Mamdani győzelmi beszédében. „Ebben a politikai sötétségben New York lesz a fény” – jelentette ki az újonnan megválasztott polgármester.

„Azért győztünk, mert a New York-iak megengedték maguknak, hogy reménykedjenek abban, hogy a lehetetlen is lehetségessé válhat” – tette hozzá Mamdani.

Az első muzulmán vallású polgármester

A 34 éves Mamdani Ugandában született, indiai származású családban, és hétéves kora óta él az Egyesült Államokban. A Sky News szerint ő lesz az első muszlim, az első dél-ázsiai származású személy és a legfiatalabb ember az elmúlt évszázadban, akit New York polgármesteri posztjára választottak.

Az AFP szerint Mamdani a gazdasági elit, a konzervatív médiakommentátorok és maga Trump személye elleni éles támadások ellenére is győzedelmeskedett a választásokon. Újévkor teszi le a hivatali esküjét.

Hírdetés

Mamdani magát „demokratikus szocialista” irányvonalat képviselő politikusként jellemzi, választási kampányában többek között a vagyonosok megadóztatását, a lakbérek befagyasztását és ingyenes felszíni tömegközlekedést ígért.

Két másik választást is a demokraták nyertek

Szerda hajnalra, a voksok szinte teljes összesítése alapján kiderült, hogy Zohran Mamdani a szavazatok több mint 50 százalékát szerezte meg. A független Andrew Cuomo, New York korábbi demokrata kormányzója mintegy 41 százalékos eredményt ért el, míg Curtis Sliwa republikánus jelölt a szavazatok 7 százalékával végzett a harmadik helyen.

New Jersey és Virginia államokban, ahol kormányzóválasztást tartottak, szintén a Demokrata Párt jelöltjei győztek. New Jersey-ben a demokrata Mikie Sherrill meggyőző különbséggel győzte le a republikánus Jack Ciatarellit. Virginia államban a Demokrata Párt jelöltje Abigail Spanberger szintén meggyőző fölénnyel aratott győzelmet a Republikánus Párt jelöltje, és jelenlegi kormányzó-helyettes Winsome Earle-Sears-szel szemben.

Trump elutasította, hogy bármiféle felelősséget vállaljon a keddi választások eredményeiért. A választások eredményére Donald Trump elnök Truth Social közösségi oldalán a közvélemény-kutatók véleményére hivatkozva úgy reagált: „Az, hogy a Trump név nem szerepelt a szavazólapon, és a kormányzati leállás volt a két oka annak, hogy ma este a republikánusok elveszítették a választásokat”.

Teraz.sk, MTI

Nyitókép forrása: AP Photo/Yuki Iwamura


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »