A szlovén hatóságok kitoloncoltak egy szír menedékkérő családot

A szlovén hatóságok kitoloncoltak egy szír menedékkérő családot

Visszatoloncolták Horvátországba a szlovén hatóságok azt a szír menedékkérő családot, amely még 2015-ben turista vízummal érkezett az országba, és az anya ott szülte meg gyermekét is – közölte a helyi sajtó szerdán.

Emberi jogi aktivisták megpróbálták feltartóztatni szerda reggel azt a gépjárművet, amellyel a szíriai menekülteket szállították
Horvátországba. Közülük többeket igazoltatott, egy embert pedig letartóztatott a rendőrség. Az őrizetbe vett jogvédőt később elengedték.

Hírdetés

A közel-keleti házaspár 2015-ben repülőgéppel érkezett Horvátországba, majd turista vízummal még az év augusztusában Szlovéniába utazott, ahol nem sokkal később gyermeke született. Ügyvédek és emberi jogi aktivisták segítségével nemzetközi védelmet kértek Szlovéniában, de a bíróság úgy döntött, menedékkérelmüket Horvátországban kell benyújtani. A szlovén hatóságok a dublini rendeletet alkalmazták, és visszaküldték őket abba a tagállamba, amelyben először léptek be az EU területére.

Tavaly márciusban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy az adott országban akarnak menedéket kérni. Ha mégis illegális határsértést követ el valaki, a hatóságok visszakísérik az államhatárra és visszaküldik abba az országba, ahonnan érkezett. Kivételt képeznek az eljárás alól azok, akik közvetlen életveszélyben vannak vagy egészségügyi ellátásra szorulnak, továbbá amennyiben kíséret nélkül érkező 14 éven aluliakról van szó.

A rendőrség adatai szerint a kétmilliós Szlovéniában 2015 októbere óta félmillió közel-keleti menekültet vettek nyilvántartásba, akiknek töredéke kért menedékjogot az országban. A rendőrség adatai szerint jelenleg mintegy 270 menedékkérő tartózkodik Szlovéniában. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »