A szlovákiai autóiparról is tárgyal a kormány

Pénteken (július 4.) is lesz kormányülés melyen a szlovákiai autóipar aktuális állása lesz a téma. Ezt még a szerdai ülés után közölte Robert Fico (Smer-SD) kormányfő.

„A pénteki kormányülésen a szlovákiai autóipar lesz a téma. A kabinet tútora ezen a területen Denisa Saková (Hlas-SD) gazdasági miniszter”

mondta Fico. A kormányhivatal közlése szerint a tárgyalásra a szlovákiai autó- és autóalkatrészgyártók tucatnyi képviselőjét hívták meg.

Szavai szerint „át kell venni” a szlovákiai autóipar problémáit, mivel július 9-ig várhatóan aláírják a megállapodást az Egyesült Államokkal.

„A vámokról még nem tudunk részleteket, de nem vagyok túl optimista, óriási hatása lehet a szlovákiai autóiparra és a hatalmas beszállítói hálózatra”

tette hozzá.

Hírdetés

Azt is elmondta, az év végéig még négy kihelyezett kormányülés lesz.

„Az első augusztusban, Nagyszombat megye nyugati részén, aztán szeptemberben, októberben és novemberben, a helyszíneket már meghatároztuk”

tette hozzá a kormányfő.

A kormány nem csak az autóiparral foglalkozik majd pénteken. A programpontok között szerepel az ország 2040-ig tervezett víziójának és fejlesztési stratégiájának jóváhagyása, az értékpapír-törvény módosítása, az ország területén való hadgyakorlatok jóváhagyása, valamint a Kassai Szent Mihály-kórház kapacitásbővítése is.

teraz.sk

Nyitókép: SITA/Tomáš Susko


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »