A szlovák történelemhamisítások leleplezése miatt meghurcolt muzeológus panaszt tett Bukovszky László ellen

Zuzana Falathová, azaz Falath Zsuzsi kálváriája folytatódik. A fiatal muzeológus panaszt nyújtott be a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Nemzetiségi Kisebbségek Kormánybiztosi Hivatalához Bukovszky László, a Szlovák Kormány kisebbségi biztosának (Most-Híd) tevékenységével kapcsolatban – tájékoztatta portálunkat Nagy Dávid, Falath Zsuzsi jogi képviselője.

A panasz benyújtásának körülményeiről az ügyvéd elmondta, hogy Zsuzsi tavaly decemberben adott interjúja, melyben feltárta a hivatalos álláspontot Szlovákia modern történelméről, nagy visszhangot keltett mind a szlovák, mind a magyar médiában.
Az események híre eljutott a politikai és a közéleti személyiségekhez is. Bukovszky László, a Most-Híd párt képviselője, a Szlovák Kormány kisebbségi biztosa is reagált a történtekre a hivatalos Facebook-oldalán, ahol beszámolt arról, hogy megvitatta az ügyet a pozsonyi városi múzeum igazgatójával, Peter Hyross-szal.

Bukovszky László magatartását a beadványban az alábbiak szerint jellemzik:

„A nemzeti kisebbségek képviseletével meghatalmazott hivatal ilyen fellépése nemcsak felháborító, hanem rendkívül szakszerűtlen és ellentmond hivatali küldetésének. Ahelyett, hogy helyesen megvizsgálta volna a nemzeti kisebbségek helyzetéhez szorosan kapcsolódó kérdést, korai következtetésekre jutott, amelyeket közzé tett és így az egész közösségi hálón elterjedtek.”

Nagy Dávidot arról kérdeztük, miért fontos, hogy Zsuzsi éljen a panasz benyújtásának lehetőségével?

Hírdetés

Ügyfelem véleménye szerint Bukovszky László, a Szlovák Kormány kisebbségi biztosa elfogultan és egyoldalúan foglalt állást az ügyében. A kormánybiztosi hivatalból a mai napig senki nem kereste, nem kérték ki véleményét az elbocsájtásával kapcsolatosan. Bukovszky László egyoldalúan, csupán a munkaadóval tárgyalt.

Ügyfelem továbbá kifogásolta, hogy Bukovszky László mindezt hivatalosan csupán a kormánybiztosi Facebook-oldalán közölte, más módon nem. Kérdéses, hogy a Facebook-poszt és a kommentárok megfelelő módjai-e a kormánybiztos hivatalos kommunikációjának. Ügyfelem úgy érezi, hogy ez a magatartás sérti a jogait.

Mennyi időt biztosít a törvény a válaszadásra?

A törvény 60 napot biztosít a panasz elbírálására. Reményeink szerint azonban hamarabb kapcsolatba lépnek ügyfelemmel.

Milyen eredményt várnak?

Bízunk az igazságos elbírálásban, amely egy olyan döntésben mutatkozna meg leginkább, amely kimondaná, hogy a kormánybiztos nem járt el szakszerűen. Ügyfelem reméli, hogy a beadvány hatására legalább őt is meghallgatják és ezt követően esetleg támogatják az ügyét. Amennyiben a hivatal elutasító lesz, azt is egyfajta válasznak vesszük, amely a kisemberek kiszolgáltatottságára utal.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »