A szlovák püspökök csalódottak

A szlovák püspökök csalódottak

A szlovák katolikus püspükök nagy csalódásuknak adtak hangot a teljes országzár ismételt elrendelése miatt.

A nyilvános istentiszteletek betiltását túlzottnak tartják és sürgetik a döntés mielőbbi visszavonását.

A püspökök emlékeztettek arra, hogy a katolikus egyház mindig felelősségteljesen viszonyult a járványhelyzettel kapcsolatos intézkedésekhez, látva az egészségügy súlyos helyzetét, a kórházakban dolgozó orvosok és ápolók erőnfelüli munkáját, a híveket is felszólították az előírások betartására és türelemre buzdították őket. Ugyanakkor ígéretet kaptak arra, hogy a misék továbbra is nyilvánosak lehetnek.

Hírdetés

A püspökök szerint az országzárat el lehetett volna kerülni és a nyilvános istentiszteletek megtiltására sem lett volna szükség. Nagyon elszomorítónak tartják, hogy erre ismét sor került, egyúttal túlzónak is tartják, miután az élet számos területe továbbra is „nyitott marad”.

Felhívták a figyelmet több szomszédos ország gyakorlatára, ahol következetesen tiszteletben tartják a vallásszabadságot, és ez azt jelzi, hogy lehetséges más megoldás is.

Eduard Heger kormányfő korábban kijelentette, hogy a gyónás és a lelkipásztorral való személyes kapcsolat továbbra sem tilos, csupán a nyilvános misék és istentiszteletek megtartása nem engedélyezett. Természetesen online formában megtarthatók és engedélyezik az ezek megvalósításához szükséges személyek meghatározott számát is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »