A szlovák parlament is támogatja a határrevíziót Magyarországgal

A Szlovákia és Magyarország közötti államhatár eltolódik. A változást –  amely az Ipoly folyó vízgazdálkodásának módosításával függ össze – az Alkotmányjogi Bizottság tagjai egyöntetűen támogatták. Az utolsó szó azonban a márciusi ülésé lesz, ahol a javaslatot legalább 90 képviselőnek kell támogatnia.

 

A javaslatot Robert Kaliňák belügyminiszter nyújtotta be, és abból az államhatárról szóló szerződésből indul ki, amelyet Magyarország és Szlovákia 2016. január 25-én írt alá Amszterdamban. Ez a szerződés, az előző, 1956-osat helyettesíti. A jóváhagyására pedig a Szlovák Nemzeti Tanács beleegyezése is szükséges.

 
Ahogy arról már egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a cserét az Ipolyt érintő vízgazdálkodási szempontok indokolják, az újonnan kialakított folyómederrel változik az államhatár is, összesen 177 802 négyzetméter cserél gazdát. A változások Érsekújvár, Léva és Losonc járásait érintik. A határvonal áthelyeződik az újonnan kiépített mederbe, így kompenzálja az állami terület fogyását, ami a vízgazdálkodási javítások következtében alakult ki.

 

Hírdetés

Forrás és nyitókép: teraz.sk

 

 

 

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »