A szlovák munkapiac is megérzi az ukrán konfliktust

A szlovák munkapiac is megérzi az ukrán konfliktust

Az ukrán válság a szlovákiai munkapiacra is rányomja a bélyegét, minden attól függ azonban, milyen irányt vesznek az események. Ami biztos, hogy Szlovákiának egyre több vendégmunkásra lesz szüksége, akik között már ma is az ukránok dominálnak.

Az elmúlt hónapban 68,5 ezer külföldi vendégmunkás dolgozott Szlovákiában, csaknem 800-zal több az egy évvel korábbinál – derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVAR) legfrissebb felméréséből. A külföldi alkalmazottak között továbbra is az ukránok dominálnak, akikből csaknem 20 ezer dolgozik legálisan az országban. Szerbiából nagyjából 9 ezren, Romániából 7 ezren, Csehországból 6 ezren, Magyarországról pedig 5 ezren találtak nálunk munkát.

Az említett számok elenyészően alacsonynak tűnhetnek régiónk többi országához viszonyítva. Csehországban csak ukrán vendégmunkásokból több mint 200 ezret számoltak össze, nem beszélve Lengyelországról, ahol az ukránok száma már most is meghaladja az egymilliót, akiknek a többsége vendégmunkásként érkezett az országba, de többen közülük már a 2014-ben kitört kelet-ukrajnai konfliktus elől menekültek az országba. Az ukrajnai helyzet mostani eldurvulását követően azonban a szlovákiai munkáltatók is nehéz helyzetbe kerülhetnek.

Az elmúlt napokban elsőként a csehországi cégek figyelmeztettek arra, hogy gondjaik lehetnek az ukrajnai mobilizáció miatt, az ukrajnai férfiak ugyanis nem hagyhatják el az országot, így akik otthon ragadtak, azok nem tudnak visszatérni a csehországi munkahelyeikre. Jiří Halbrštát, a Manpower munkaerőpiaci társaság regionális marketingmenedzsere szerint teljesen leállt az ukrajnai munkaerő-toborzásuk is.

Hasonló a helyzet Szlovákiában is, az egyes ágazatok között azonban látványos különbségek vannak. „A legtöbb ukrán vendégmunkás az autóiparban, az elektronikai ágazatban, a logisztikai cégeknél és az építőiparban dolgozik” – mondta el Branislav Jančuška, a Grafton Slovakia személyzeti tanácsadó és munkaközvetítő ügynökség projektmenedzsere. Hogy az ukrán vendégmunkások átmeneti kiesése milyen gondot okozhat a cégeknek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szlovákiai munkapiacon már most is nagyjából 80 ezer olyan állás van, amelyet nem tudnak betölteni. „Szlovákiának égető szüksége van a szakképzett munkaerőre, és természetesen a külföldi vendégmunkásokra is, elsősorban az olyan országokból, amelyek kulturálisan és nyelvileg a legközelebb állnak hozzánk. Ukrajna e tekintetben ideális helynek számít a munkaerő-toborzásra, sajnos, a lengyelek és a csehek már jóval megelőztek minket” – figyelmeztet Martin Hošták, a Munkáltatók Országos Szövetségének (RÚZ) a titkára. Gondok lehetnek azonban az egészségügyben is, hiszen a nagyjából 19 ezer szlovákiai orvos közül az Ukrajnából érkezettek száma – a Szlovák Orvosi Kamara adatai szerint – már most is meghaladja az 500-at.

Az ukrajnai harci cselekmények elhúzódása vagy az ezt követő gazdasági bizonytalanság esetén a szlovákiai munkáltatók a fent vázolt forgatókönyv ellenkezőjét is el tudják képzelni.

„Inkább arra számítunk, hogy a várható migrációs hullám segít új munkavállalókat szerezni Ukrajnából, és erre szükségünk is lesz”

Hírdetés

– mondta Rastislav Machunka, a Munkáltatók Szövetségének (AZZZ) az alelnöke. Hošták szerint az államnak be kellene avatkoznia, és változtatnia kellene a migrációs politikáján, mivel jelenleg a harmadik országokból érkező képzett szakemberek komoly hivatali akadályokba ütköznek. „Az sem igaz, hogy Ukrajnából csak képzetlen munkaerő érkezne hozzánk. Szlovákiának például egyetlen egyeteme sincs a világ lejobb felsőoktatási intézményeit rangsoroló 500-as toplistán, Ukrajnának kettő” – tette hozzá Hošták.

„Az ukrajnai helyzetnek látványos hatása lehet régiónk országainak a munkapiacára. A munkáltatóknak át kell értékelniük a terveiket, a rugalmas reagálás kulcsfontosságú lesz, ahogyan az volt a koronavírus-járványt követő válság idején is. Ez nem csak a gazdaságra lesz hatással, hiszen valamilyen módon mindannyiunkat érinthet” – mondta Peter Libuša, a Kariéra.sk állásportál igazgatója. Ő is figyelmeztet azonban arra, hogy valószínűleg nem csupán újabb migránsok érkezésére kell felkészülni, akik Szlovákiában keresnek menedéket. „Az is elképzelhető, hogy a jelenleg Szlovákiában dolgozó munkaerő egy része elvándorol. Azokra gondolok, akik készek visszatérni Ukrajnába, hogy megvédjék a hazájukat” – tette hozzá Libuša.

Az elemzők és a szakmai szövetségek szerint a jelenlegi helyzet várhatóan megrázza a gazdaságot, és több ágazatot is érinthet.

„A szakképzett munkaerőből már most hiány van az országban. A nem uniós országokból, így például Ukrajnából érkező orvosok, ápolók, de más szakmák képviselői számára is könnyíteni kellene a képesítésük elismerésén. Meggyőződésünk, hogy ha mi nem reagálunk, akkor ezt más országok teszik meg”

– mondta Miriam Filová, a Munkáltatók Szövetségének a szóvivője. (mi, TASR, pluska.sk)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »