A szlovák miniszterelnök szerint az európai politika teljes mértékben csődöt mondott, ami a bevándorlást illeti – rövid friss lapszemle

Európát hadüzenet nélkül megtámadták – Európában háború folyik – a bevándorlók szervezetten özönlenek országainkba – valamilyen ellenséges erő számára a cél az, hogy ily módon destabilizálják a kontinensünket

Robert Fico: „Ne tegyünk úgy, mintha nem látnánk az emberek félelmét. Félnek, és nemcsak Szlovákiában, de egész Európában.
Ne tegyünk úgy, mintha nem látnánk a jelenség okait, és ne tegyünk úgy, mintha képesek lennénk megoldani ezt a problémát oly módon, hogy mindenkit tárt karokkal fogadunk, függetlenül attól, hogy gazdasági spekulánsokról vagy olyan emberekről van szó, akiknek reálisan szükségük van életük, egészségük és családjuk megvédésére” – fejtette ki.

Hírdetés

„Miként lehetséges az, hogy ha Görögországnak pénzre van szüksége, 24 órán belül csúcsértekezletet hívunk össze, de ha emberek halnak meg, képtelenek vagyunk ezt megrendezni az afrikai országok részvételével, és elmondani, hogy a problémát ott kell megoldani, ahol keletkezett, s nem a következményekre összpontosítani” – tette hozzá a miniszterelnök.

Szerinte minden országnak saját magának kell eldöntenie, hogy kiről tud reálisan gondoskodni. „Legyünk őszinték, hiszen mi a saját roma polgártársainkat sem vagyunk képesek integrálni, akikből több százezer van, hát akkor hogyan integráljunk olyan embereket, akiknek egészen más az életmódjuk, más a vallásuk” – jelentette ki Fico.

A szlovák állampolgárok kétharmadának tetszik, hogy Magyarország kerítést épít a magyar–szerb határszakaszon a menekülők beözönlésének megállítására – derült ki egy országos felmérésből.
Napi Gazdaság


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »