A szlovák kormány lezártnak tekinti a második világháború utáni szlovákiai rendezéssel kapcsolatos dokumentumok kérdését. A kabinet elutasítja a háború utáni iratok felülvizsgálatát és a téma átpolitizálását. Ez abból a nyilatkozatból derül ki, amelyet a Külügyminisztérium javaslatára szerdán fogadott el a kormány a háború utáni dokumentumok érinthetetlenségéről.
A kormány határozatában kinyilvánította, hogy a Csehszlovák Köztársaság és a Szlovák Nemzeti Tanács háború utáni rendezéssel kapcsolatos jogi aktusai a szlovák jogrend részét képezik. Az állásfoglalás szerint az alkotmányos, törvényi és politikai döntések a nácizmus vereségének következményeként, a nemzetközi jog elvei alapján születtek, és ezekre hivatkozva ma már nem keletkezhetnek új jogviszonyok. A kabinet leszögezte továbbá: az e döntések nyomán létrejött jogi és tulajdoni viszonyok megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok.
„A szlovák kormány aggodalmát fejezi ki az úgynevezett Beneš-dekrétumok megnyitására irányuló felhívások miatt, amelyek felesleges feszültséget, félreértéseket és társadalmi megosztottságot szülnek. Egyúttal határozottan elutasítja ezen európai történelmi fejezet átpolitizálására irányuló törekvéseket. A háború utáni csehszlovákiai jogi aktusokat az antifasiszta koalíció szövetségesei által meghatározott európai rendezés kontextusában kell értelmezni”
közölte a külügyminisztérium.
A tárca álláspontja szerint a Beneš-dekrétumok a korábbi Csehszlovákia történelmi és jogi örökségét képezik. Ezek reakcióként születtek a háború előtti eseményekre – különösen a müncheni egyezményre és az első bécsi döntésre –, valamint a második világháború történéseire.
„Az úgynevezett Beneš-dekrétumok a szlovák (illetve korábban csehszlovák) jogrend szerves részét képezik. A szlovák kormány az ügyet lezártnak tekinti, és ezt az álláspontot osztja az Európai Bizottság is”
állapította meg a minisztérium.
Ez nem gesztus, hanem tökéletes vihar: A PS ledobta az atomot a magyar-szlovák kapcsolatokra – határon innen és túl
Emlékeztettek rá, hogy a pozsonyi parlament korábban már elfogadott egy határozatot a háború utáni dokumentumok érinthetetlenségéről. Ez a dokumentum megerősítette, hogy a rendezéssel kapcsolatos döntések – más európai államokhoz hasonlóan – a nácizmus veresége után, a potsdami konferencia elvei alapján születtek. A parlamenti határozat azt is kimondta, hogy a csehszlovák szervek korábbi döntései nem képezik diszkriminatív gyakorlat alapját, ma már nem keletkezhetnek belőlük új jogviszonyok, a kialakult tulajdoni helyzet pedig megkérdőjelezhetetlen és végleges.
Danko: El a kezekkel a Beneš-dekrétumoktól!
Az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) frakciója a múlt héten Komáromban tartott kihelyezett ülésén fogadott el határozatot a dél-szlovákiai együttélésről és fejlődésről. Ebben többek között arra szólították fel a kormányt, tegyen jószolgálati gesztusokat a szlovákiai magyarok felé. Ilyen gesztus lehetne annak elismerése, hogy a csehszlovák hatóságok a háború utáni időszakban megsértették a humanitárius elveket a magyar közösséggel szemben, és más sérelmeket is okoztak. A PS határozata szerint szintén a gesztusok közé tartozhatna olyan intézkedések elfogadása, amelyek biztosítják, hogy „az állami szervek a konfiskációs döntésekkel összefüggő tulajdonmegállapítási perekben érvényesítsék azt az elvet, miszerint a köztársasági elnöki dekrétumok a szlovák jogrend részeként már kihunytak, és alapjánuk nem hozhatók új, jogkeletkeztető döntések”.
„Aki meg akarja nyitni a Beneš-dekrétumok témáját, és azt hiszi, ez olcsó politikai fogás, az nagyot téved”
reagált Robert Fico kormányfő a kormányülés után.
Dag Daniš: A progresszívek végre úgy néznek ki, mint a hazafiak. Magyar hazafiak
Kifejtette: a dekrétumok a háború utáni rendezés eredményei. Emlékeztetett, hogy Edvard Beneš 1940 és 1945 között adta ki rendeleteit, amelyeket később törvényerőre emeltek. Ezek akkor érvényesek voltak, és ma is azok, előbb a csehszlovák, majd 1993-tól a szlovák jogrend részévé váltak.
„Így támadni a szlovák jogrendszer egyik elemét felelőtlenség és nevetséges. Erre csak olyan emberek képesek, akiknek fogalmuk sincs a lényegről”
fogalmazott Fico.
A Progresszív Szlovákia rárepült a magyar szavazatokra – Gyimesi kritikus a Magyar Szövetséggel szemben
Juraj Blanár külügyminiszter szerint a Progresszív Szlovákia Szlovákia szuverenitásának alapvető lényegét támadja. Állítása szerint a kormány, amelynek a Smer is része volt, jó kapcsolatokat épített ki Magyarországgal, és számos konfliktust elsimított. A jelenlegi magyar–szlovák viszonyt az önálló Szlovákia történetének egyik legjobbjának nevezte.
Halász Béla: A Beneš-dekrétumokkal kiengedték a szellemet a palackból
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/Úrad vlády SR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


