A szlovák influencert közel 100 ezren követték, de eddig ismeretlen oknál fogva elhunyt

A szlovák influencert közel 100 ezren követték, de eddig ismeretlen oknál fogva elhunyt

A közösségi médiában egyre népszerűbbek a szlovákiai fiatal influencerek, amely szó fordítása véleményvezért jelent, de ez a kifejezés sokszor megosztja a közönséget. Annyi bizonyos, egyre nagyobb figyelmet kapnak és már nem csupán a fiatalok körében.

Közéjük tartozott a mindössze húszéves Majo Seman is, aki az Instagramon 60 ezer, míg a Youtube-on közel 100 ezer követővel rendelkezett. Videót tehát sokan látták, így azt is, hogy milyen problémái vannak a kábítószerekkel, mert a szlovák sajtó arról ír, több esetben is drogok hatása alatt készített videókat.

Hírdetés

Népszerűségét a vicces videóknak köszönhette, amelyben a párbeszéd kapta a főszerepet.

Egy héttel ezelőtt ugyanakkor arról közölt bejegyzést, már egy hónapja leállt a szerekkel és bízik benne, hogy a közönsége is hamarosan „tisztán és megállíthatatlanul” láthatja majd. Ezért aztán a követőit is meglepte édesanyja bejelentése, aki szintén megjelent néha a videóiban. A szomorú anyuka ugyanis Majo oldalán tette közzé, hogy a rendőrség arról tájékoztatta, fia meghalt.

A sajtó számára egyelőre nem tisztázott, hogy vajon mi okozta a fiatalember halálát, tehát az sem, volt-e köze ehhez a kábítószerek iránti függőségének. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »