A szlovák énekesnő, akit Elton John is imád

A szlovák énekesnő, akit Elton John is imád Juhász Katalin2026. 09. 01., k – 09:45

A pozsonyi Adéla Jergová 2023-ban egyike volt azoknak, akik egy nemzetközi lánycsapatba próbáltak bekerülni. Ma már önálló előadóként járja a világot, Demi Lovato előtt lépett fel, egyik dala bejutott a Billboard Hot 100-ba, a Lollapalooza fő színpadán tízezrek előtt énekelt, és Elton John is felfigyelt rá. 

A Dream Academy egy gigantikus casting volt – több mint 120 ezer jelentkezőből választották ki azt a húsz lányt, akik Los Angelesben folytathatták a versenyt, a Netflix nézőinek szeme láttára. A BTS-t is menedzselő dél-koreai HYBE és az amerikai Geffen Records közös projektje, a KATSEYE végül hat taggal indult, ám karrierjük egyelőre döcögős. Adéla bekerült a húszba, aztán kiesett. De nem szállt fel az első Pozsonyba tartó gépre, hanem Los Angelesben maradt, ami jó döntésnek bizonyult. 

Nem akar jó kislány lenni

Adéla zenéje nem a kedves, könnyen fogyasztható tinipop kategóriája, inkább érzéki, és helyenként kifejezetten provokatív. Az imidzse is ilyen: rózsaszín haj, extravagáns ruhák, erős vizuális világ, erotikus utalások, igényes koreográfiák, a dalokban pedig szexről, önbizalomról, vágyról, bizonytalanságról van szó – néha játékosan, néha szándékosan túlzó módon. A 22 éves lány története kezd egyre kevésbé hasonlítani egy tehetségkutató mellékszálára.

Elton John is megdícsérte

Sir Elton John évtizedek óta hallgat új zenéket, sok fiatal előadót támogatott, de nem arról híres, hogy könnyen lelkesedne. A Rocket Hour című Apple Music-műsorában nemrég Adélával beszélgetett, és láthatóan kedvelte őt. 

„Olyan, mint egy leheletnyi friss levegő”

 – mondta róla, miután meghallotta KGB című dalát. Azt is hozzátette: amikor párjával először hallották Adéla zenéjét, azt kérdezték egymástól:ki a csoda ez a lány? 

A válasz röviden: Adéla Jergová, egy 22 éves pozsonyi énekesnő, aki már egészen fiatalon eldöntötte, hogy egyszer pop­sztár lesz. Csakhogy először nem mikrofont vett a kezébe, hanem balettcipőt húzott.

Különös utat járt be

Adéla 2003-ban született, és kiskorától klasszikus balettet tanult – többek közt bécsi és londoni rangos intézményekben. A balettből hozott fegyelem később a színpadi jelenlétének is egyik alapja lett. 

A popzene mindig ott volt a háttérben. Egy interjúban arról mesélt, hogy ötévesen, a Hannah Montana sorozatot nézve fogalmazódott meg benne először a gondolat: ő is ilyen sztár akar lenni. Sokáig azt hitte, hogy a főszereplő valahol a közelben él, sőt azt gondolta, talán Prágába kellene elmennie egy castingra. 

Hírdetés

Amikor rájött, hogy Hannah Montana valójában egy amerikai televíziós karakter, nem mondott le az ötletről – inkább elkezdett angolul tanulni. Állítólag nyolcévesen titokban, YouTube-videókból sajátította el a nyelvet és az amerikai kiejtést.

Aztán jött a Dream Academy, ahol a 20. helyen végzett. Ami első pillantásra kudarcnak tűnt, utólag inkább fordulópontnak bizonyult. Adéla ugyanis elkezdte felépíteni a saját projektjét. Elton Johnnak már úgy fogalmazott: két évig dolgozott a Dream Academy környezetében, de közben folyamatosan építette a saját zenei világát. Végül rájött, hogy nem feltétlenül egy kész popcsapatban kell megtalálnia a helyét.  

Rózsaszín haj és egy kis provokáció

Adéla nem akart mindenáron megfelelni a tökéletes popsztárról alkotott képnek. Éppen ellenkezőleg: a szexualitást, a bizonytalanságot, a nőiséget eltúlzott, teátrális formában viszi bele a dalaiba. Olyan az egész, mintha valaki összekeverte volna a balett-termet, a K-popot, a klubzenét és a Los Angeles-i popkultúrát.

2025-ben jelent meg első EP-je, a The Provocateur, amelynek dalai között ott van a Superscar, a DeathByDevotion, a SexOnTheBeat és a Machine Girl is. Utóbbihoz a különleges hangzásáról ismert Grimes is kapcsolódott producerként, és a klipben is feltűnt. 

Nincs megállás

Adéla közben a Capitol Recordshoz szerződött, és olyan zeneipari háttérrel dolgozik, amely már egyértelműen a legnagyobb nemzetközi piacokra pozicionálja őt. 

2026-ra fel is gyorsult minden. Tavasszal ő lett Demi Lovato észak-amerikai koncertsorozatának „előzenekara”. Arénákban lépett színpadra New Yorkban, Bostonban, Chicagóban, Los Angelesben és más nagyvárosokban. Nyáron pedig következett a Lollapalooza chicagói fesztiválja, ahol Adéla már a fő színpadon lépett fel, több tízezer ember előtt. A közönségnek pedig elmondta: Szlovákiából jön, egy kis országból Európa közepén, és mindig arról álmodott, hogy egyszer ilyen színpadon áll majd. A Lollapalooza nem egyszerű fesztivál: a világ egyik legfontosabb popzenei eseménye, ahol egy pályakezdő előadó számára már maga a meghívás is komoly üzenet.  Tény, hogy ilyen magasságokba korábban egyetlen szlovák előadó sem jutott. 

Már nem csak Amerikáról van szó

A legnagyobb mérföldkő talán az volt, amikor Ain’t In LA című dala bekerült a Billboard Hot 100-ba. A dal a 61. helyen debütált, amivel Adéla lett az első szlovák előadó, aki felkerült az amerikai popzene egyik legfontosabb slágerlistájára. 

A dal címében van egy kis önirónia is. „Nem Los Angelesben vagyok” – mondja, miközben éppen Los Angelesben épít karriert. A hozzá készült videó jelentős részét viszont Pozsonyban, többek között Ligetfalun forgatták. Adéla számára fontos volt, hogy a nagy amerikai álom történetébe visszacsempéssze azt a várost is, ahonnan elindult. 

Jön az első album

Karrierjének következő nagy fejezete a Prima, első albuma, amely szeptember 4-én jelenik meg a Capitol Recordsnál. A cím sem véletlen: a szó egyszerre utal az elsőre és a balett primabalerinájára. Adéla pedig nem titkolja, hogy a pop „primabalerinája” szeretne lenni. 

Közben Európa is felfigyelt rá. Augusztusban fellépett többek között a Pukkelpopon, a Lowlands fesztiválon, a Reading és a Leeds fesztiválokon, valamint az ír Electric Picnic fesztiválon. Augusztus végén Londonban adott koncertet, amely telt házas lett. 

Egy év alatt már harmadszor lépett fel a brit fővárosban, ezúttal a korábbihoz képest tízszer nagyobb közönség előtt. Jövőre pedig kezdődik európai turnéja, amelyre órák alatt elfogytak a jegyek. 

Jelenleg 1,2 millió Instagram-követője és több mint 10 millió havi Spotify-hallgatója van. Nem biztos, hogy ő lesz a következő nagy világsztár, hiszen a popzene tele van olyan előadókkal, akik egy rövid időre berobbantak, aztán eltűntek. De azt már lehet látni, hogy Adéla Jergová nem egyszerűen szerencsés volt, és nem üres popzenét gyárt, hanem saját egyénisége van. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »