A szlovák alkotmány módosításáról csak ősszel szavazhat a parlament

A szlovák alkotmány módosításáról csak ősszel szavazhat a parlament

Nyitókép: SITA

A Smer és a KDH által kezdeményezett alkotmánymódosításról ma nem lesz szavazás a parlamentben. Eredetileg júniusban tervezték az erről szóló voksolást. Ján Richter, a Smer frakcióvezetője megerősítette, hogy a parlament csupán hetvenkilenc támogató szavazatot gyűjtött össze, így a szükséges 90 szavazat nem áll rendelkezésre. Ennek fényében a végső voksolás szeptemberre vagy októberre halasztódik .

A halasztás szükségességét konkrétan Hlas-frakció kezdte pedzegetni, Ján Ferenčák képviselő javaslatára: a törvényjavaslathoz több idő kell a nyári szünet előtt, valamint az ellenzéki pártok közötti egyeztetés még nem zárult le.

A KDH részéről is több szavazat hiányzik: František Majerský és František Mikloško is jelezte, hogy nem támogatja a módosítás egészét.

Hírdetés

A koalíció ezzel az eredetileg tervezett 90 helyett 89 támogatást tudott felmutatni, így inkább elhalasztották a szavazást. Politikailag ez mindenképpen a Smer és Robert Fico vereségét jelenti.

A Smer vezetői mint Richter és Gašpar közölték: a jelenlegi helyzet az, hogy júniusban nem biztosított a szükséges alkotmányos többség, így csak ősszel folytatják a procedúrát

Mindez jól mutatja, hogy a koalíciós pártok nem tudták megszerezni az alkotmánymódosításhoz szükséges 90 képviselői szavazatot a parlamentben. Politikailag ez mindenképpen a Smer és Robert Fico vereségét jelenti.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »