A szívószál lett az emberiség ellensége?

A szívószál lett az emberiség ellensége?

Az amerikai demokraták betiltanák az egész országban a műanyag szívószálak használatát.

 

Egy nagyon okos felmérés szerint egy amerikai élete során 30-40 ezer szívószálat fogyaszt el, ami a szemétben végzi utána. Hogy ezt miért teszik, én nem igazán értem. Nyilván túl sokat járnak gyorsétterembe, vagy utálják a poharakat, esetleg az oktatási rendszerük nem teremtette meg a lehetőségét, hogy ollóval kinyissanak egy dobozos tejet.

Magyarországon még a zacskós tejjel is meg tudtunk küzdeni, sőt, a dobozos kakaót is fel tudtuk bontani szívószál nélkül. Nekem speciel az elmúlt évtizedekben egyszer sem jutott eszembe, hogy ilyesmit használjak. De ez ebből a szempontból részletkérdés.

Főleg, mert mostanában műanyag kupakot tesznek szinte minden termékre. Ezeket is betiltják az okos tengerentúli demokraták? Remélem, mert ezekből szerintem több kerül a szemétbe, mint a szívószálból.

Azonban nem akarom elbagatellizálni a műanyag szemét környezetszennyező hatását. Csak ha komolyan akarnak ez ellen küzdeni, akkor vegyék is úgy ezt az ügyet!

A szívószál-szemét az összes amerikai műanyag hulladéknak mindössze a 0,2 százalékát adja. Ez ellen háborút hirdetni nem más, mint parasztvakítás. Viszont kényelmetlen lenne a maradék 99,8-at forszírozni…

Mert azt minden jóhiszeműségem ellenére sem tartom valószínűnek, hogy ez csak az első lépés.

Hírdetés

A minap láttam a tévében egy Greenpeace aktivistát. Nevét nem írom le, még meghurcolják, hogy nem a magyar demokrácia állapota, a CEU sorsa és az álcivil szervezetek, hanem a vizek minősége miatt aggódott.

Ő azt mondta, igen, létező gond, hogy egyesek műanyagot dobnak a folyókba. Azonban véleménye szerint a legnagyobb probléma az, hogy egyes üzemek a szemetüket és minden hulladékukat a közeli vizekbe eresztik le, netán egyenesen ciánnal szennyezik.

Ebből nekem az következik, hogy elsősorban ezeket a vállalatokat kellene elővenni, szabályozni. Természetesen világos előttem az amerikai demokrácia logikája: képviselő az lesz, aki elég kampánypénzt szed össze. És hát kinek van sok pénze..?

Az is világos, hogy a modern liberalizmus lényege a jelentéktelen, társadalmat alig érintő ügyek felturbózása. Amitől úgy tűnnek fel, hogy nagyon harcolnak a szabadságért, az emberi jogokért, avagy a környezetvédelemért.

Miközben pusztán a szívószál eltüntetése árán akarják megóvni az egész környezetszennyező iparág profitját. Hogy hozzájuk ne nyúljon senki, ne szabályozzák, ne korlátozzák őket, mentsék meg a hasznukat, éves prémiumukat.

Aztán majd gyártanak papír, bambusz, vagy tudom én, milyen szívószálat – természetesen valamelyik vegyipari multi leánycége, amelynek még washingtoni támogatást is szerez a demokrata képviselő.

Ha valami ellen küzdünk, tényleges, és nem látszatmegoldások kellenek. Valódi tettekre van szükség!

Máté. T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »