A szivárványos Karácsony új időszámítása ellen tiltakoznak október 23-án

A szivárványos Karácsony új időszámítása ellen tiltakoznak október 23-án

Falfestmény hirdeti Budapesten, hogy az ’56-os harcosok által meggyújtott láng többé nem alszik ki, október 23-án pedig a vörösök szellemi utódainak önkormányzati választásokon elért eredménye ellen tiltakoznak a fővárosban.

“Mozgalmunk mindig törekedett rá, hogy olyan eszközöket vonjuk be a hazai szélsőjobboldali közéletbe, melyek egyrészt újszerűek, másrészt kellően igényesek – közölte a Hunhír.infóval a Légió Hungária. ígértük múlthét végi beharangozó anyagunkban, most pedig tekintsd meg te is, hogy készült el a nagy mű.

Hírdetés

A mozgalom új fejezetet nyit az utcai propaganda terén is. Így készült el a falfestmény
A Légió Hungária október 23-án vár minden nacionalistát fővárosi rendezvényükre.

A Légió Hungária meg akarja mutatni, hányan vannak, akik nemet mondanak arra, hogy a vörösök szellemi utódai tegyék tönkre Budapestet. Nem állunk be azon tévelygők táborába, akik a kormánypárti jelölteket siratják, azonban tisztában vagyunk vele, hogy – többek közt – a fővárosban új időszámítás veszi kezdetét, melynek elsődleges szimbóluma a szivárványzászló lesz – hangsúlyozták.

Október 23-a legyen seregszemle: a cselekvőképes, aktív szélsőjobb seregszemléje! – írják felhívásukban.

Hunhír.info

Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »