A szíriai nemzetszocialisták visszaverték az Iszlám Államot Szadad városánál

A szíriai nemzetszocialisták visszaverték az Iszlám Államot Szadad városánál

Keresztény milíciák az SSNP támogatásával visszaverték az ISIS terroristákat Kelet-Homszban: a Mahin-ellenőrző pontot visszafoglalták a hazafias erők.

Vasárnap reggel az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet folytatta azt a kísérletet, hogy betörjön a szír ortodox keresztény többségű Szadad városba Homsz tartomány keleti részében annak érdekében, hogy előrenyomuljon a kiemelt jelentőségű Homsz-Damaszkusz autópályáig, amely közvetlenül nyugatra van az említett településtől.

Azonban eltérően a Mahin település elleni korábbi támadástól az ISIS fegyveresei nem kis ellenállásba ütköztek amikor megközelítették Szadad város felé vivő utakat; ezzel ellentétében a polgári vezetésű Nemzetvédelmi Erők (NDF) és a Szíriai Szociális Nemzeti Párt (SSNP) katonai szárnya gépfegyver sorozatokkal és sorozatvető rakétákkal fogadták a támadókat.

Képtelenül arra, hogy áttörje a várost védő erődített állásokat a terrorista csoport visszahúzódott a Mahin-ellenőrző pontig; azonban amikor visszavonultak Szadad alól az SSNP milicistáinak egy nagy létszámú alegysége követte őket, akik meg akarták torolni Mahinban elesett bajtársaik halálát.

Hírdetés

Az SSNP katonái lecsaptak az ISIS védelmi állásaira a Mahin-ellenőrző ponton, végezve számos ellenséges fegyveressel a terrorista csoportból mielőtt teljesen ellenőrzésük alá vonták a létesítményt; ezt a győzelmet követően kitűzték az SSNP zászlóját a Mahin-ellenőrző ponton.

A Mahin-ellenőrző ponton elért sikeren kívül a Nemzetvédelmi Erők (NDF) és az SSNP katonai szárnya visszaverte az ISIS terrorszervezet nagy erejű rohamát a kis Hafr Al-Madzsawarat falunál, ami a szintén keresztény szír többségű Deir Attijah település felé vezető út mentén helyezkedik el Damaszkusz tartományban.

Szadad város megvédése az ISIS terroristák hordáitól egy morális kihívás a szadadi és deir attijahi keresztények számára miután tanúi voltak a terrorista csoport által az ősi szír ortodox keresztény településen, Al-Kariatainban (Al-Qaryatayn) elkövetett rémtetteknek.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »