A Szíriai légvédelem több drónt megsemmisített Hama és Idleb fölött

A Szíriai légvédelem több drónt megsemmisített Hama és Idleb fölött

2024. 02. 25.

A szíriai hadsereg hét drónt semmisített meg az ország középső részén lévő Hama, valamint az északnyugati Idleb tartomány fölött – jelentette vasárnap az ország állami médiája a védelmi tárca bejelentésére hivatkozva.

A minisztérium Facebookon is közzétett tájékoztatása szerint a drónokat “terroristák” lőtték ki és támaszpontokat, valamint falvakat céloztak.
Bár Damaszkusz egyelőre nem nevezte meg, mely országot vagy csoportot gyanúsítja a dróntámadással, az utóbbi időben többször a szomszédos Izraelt tette felelőssé a területét ért légitámadásokért.

Hírdetés

Izrael az utóbbi években számos légicsapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők, köztük a Hezbollah libanoni síita szervezet infrastruktúrája ellen.

A szíriai háború kitörése óta Izrael több száz alkalommal hajtott végre légicsapásokat Szíria ellen. Eleinte a védekezésre és menekülésre kényszerülő iszlamista csoportoknak próbált légitámogatást biztosítani, majd az egyre erőteljesebben előrenyomuló szíriai hadsereg és szövetségesei ellen indított támadásokat. Az elmúlt időszakban Szíria és a vele szövetséges katonai szervezetek fokozzák erőiket és fegyverkészleteiket a térségben amitől Izrael tart.

A Hamász palesztin szervezet izraeli célpontok ellen intézett október 7-i támadása óta száznál is több alkalommal érte rakéta- vagy dróntámadás az Irakba és Szíriába telepített amerikai kontingenseket. Irakban mintegy 2500, Szíriában 900 amerikai katonát állomásoztatnak illegálisan. A megszálló erők ellenőrzik a szíriai olajmezők nagyrészét, és jelentősen befolyásolják a térség stabilitiását. Az amerikai hadsereg több kiképzőtábort tart fennt többek között a szíriai Al-Tanaf térségben, hogy általuk ellenzékinek nevezett iszlamista csoportokat képezzenek ki a szíriai vezetés ellen. Ezek a kisebb csoportok legtöbb esetben egyesülnek a nagyobb erővel bíró Iszlám Állammal, illetve az Al-Kaida helyi szervezetével az Al-Nuszrával.

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »