A szíriai lázadók elfoglalták a "hódító keresztények és a muzulmánok végső csatájának" helyszínét – ahol a mohamedán győzelem persze garantált

A szíriai lázadók a török hadsereg támogatásával elfoglalták vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől a török határtól tíz kilométerre található, szimbolikus jelentőségű Dabik várost – közölték lázadócsoportok és egy aktivistahálózat.

A Murad Szultán és a Fasztakim csoportok vezetői azt mondták: harcok árán foglalták el a várost. Rámi Abderrahmán, az Emberi Jogok Megfigyelőközpontja (OSDH) aktivistahálózat vezetője pedig úgy számolt be a fejleményről, hogy az IÁ harcosai előzőleg kivonultak Dabikból. A lázadók elfoglalták a város melletti Szoran falut is – tette hozzá Abderrahmán.

Az Anadolu török hírügynökség azt jelentette, hogy a lázadók vasárnap már azoknak a pokolgépeknek a hatástalanításával voltak elfoglalva, amelyeket a dzsihadisták hátrahagytak. Az Anadolu szerint az összecsapásokban meghalt szombaton kilenc lázadó, 28 pedig megsebesült.

Hírdetés

Az alig háromezer lakosú Dabik azért szimbolikus jelentőségű, mert helyszíne volt az Oszmán és a Mameluk Birodalom közötti, 1516-17-es háború egyik csatájának. E csata döntő jelentőségű volt a háborúban, amely az oszmánok győzelmével végződött, és a Közel-Kelet nagy részének meghódításához vezetett.

Az iszlám eszkatológiában Dabik az egyik lehetséges helyszíne a hódító keresztények és a muzulmánok végső csatájának, amely a muzulmánok győzelmét hozza el, és kezdete lesz az idők végezetének. Így hiszi az Iszlám Állam is: Dabikban fogják legyőzni a nyugati erőket.

A dzsihadisták a városról nevezték el online folyóiratuk angol nyelvű változatát is.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »