A szíriai keresztények valódi véleménye „nyugati megmentőikről”

A szíriai keresztények valódi véleménye „nyugati megmentőikről”

A szíriai Blogmire nem csak elmondja, mit gondolnak a szíriai keresztények „nyugati megmentőikről”, de közli is az antiochiai, jeruzsálemi és az összes keleti patriarchátusok (görög-ortodox, szíriai orthodox, görög-melkita katolikusok) hivatalos nyilatkozatát is.

Ez nem lesz kellemes olvasmány azoknak, akik folyamatosan „racionális” érveket hangoztatnak a Szíriát katonailag rommá tevő nyugati politika mellett, mint azt például legutóbb három napja hallhattuk az állítólag totális kormányzati elnyomás alatt reszkető közszolgálati Kossuth adó, fél egykor kezdődő „Ütköző” műsorában, az ott törzsvendég transzatlanti Gyarmati (imádom John McCain) István biztonságpolitikai szakértőtől.

Mint ismeretes, Szíriában még a pusztítás után is nagy keresztény közösség él és ott beszélik a világon egyedül az arámi nyelvet.

Totális harmóniában élnek egymással a különféle vallások, így az alaviták, a síita muzulmánok és a keresztények, az őket halomra gyilkoló, ketrecbe záró dzsihadista zsoldosok rémtettei ellenére.

Kezdjük tehát a cikk első bekezdésének idézésével:

Hírdetés

„Bámulatos, hogy mennyi nyugati keresztény támogatja azt, ahogyan kormányaik ’lépéseket tegyenek’ a szíriai kormány ellen. Ha egyáltalában tudatában vannak annak, hogy milyen nagy a szíriai keresztény közösség (aminek sokan nincsenek tudatában), valahogyan azt hiszik, hogy Aszad elnök kormánya a legnagyobb fenyegetés e keresztények ellen,

és hogy a nyugati kormányok az éppen aktuális, Szíriát védelmező hősök, bátor állásfoglalásaikkal és precíziós rakétáikkal. Semmi nem lehet távolabb az igazságtól.”

Folytatás:

https://magyaridok.hu/kulfold/a-sziriai-keresztenyek-valodi-velemenye-nyugati-megmentoikrol-3016201/

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »