A szíriai iszlamista vezetés nem vesz részt a kurd vezetőkkel Párizsban folytatandó egyeztetéseken

A szíriai iszlamista vezetés nem vesz részt a kurd vezetőkkel Párizsban folytatandó egyeztetéseken

2025. 08. 09.

A szíriai iszlamista kormány nem vesz részt a kurd Szíriai Demokratikus Erők (SDF) részvételével Párizsban tartandó megbeszéléseken – jelentette szombaton a SANA szíriai állami hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva.

A tájékoztatás szerinta terrorista múltú dzsihadista vezetés  azzal indokolta távolmaradását, hogy nem támogatja a szíriai kurdok javaslatát, amely szerint “decentralizált államot” kellene létrehozni az országban. A hírügynökségnek nyilatkozó forrás szerint továbbá A iszlamista vezetés “nem kíván részt venni olyan tárgyaláson, amelybe bevonnák a korábbi vezetés visszatérésére törekvő feleket”.

Az amerikai támogatást élvező, az Iszlám Állam terrorszervezet Szíriából történő kiűzésében kulcsszerepet vállaló SDF márciusban írt alá megállapodást a szíriai vezetéssel arról, hogy autonóm szervezeteiket integrálják az állami intézményekbe: a Párizsban – Franciaország és az Egyesült Államok tervezett részvételével – zajló megbeszéléseken ennek megvalósításáról egyeztetnének.

A SANA jelentése szerint az iszlamista  vezetés azután döntött a távolmaradás mellett, hogy a Szíria északi és északkeleti részén jelentős területeket ellenőrzés alatt tartó kurd vezetés pénteken konferenciát szervezett, amelynek zárónyilatkozatában kimondták: a kurd közösség olyan “demokratikus alkotmányt szeretne, amely decentralizált államot hozna létre”.

Hírdetés

A szíriai iszlamista kormány elutasítja a decentralizációt.

A pénteki konferencián elfogadott nyilatkozat csapást mért a folyamatban levő tárgyalásokra, így a kormány nem vesz részt a Párizsban tervezett találkozón, és arra kérik a nemzetközi közvetítőket, hogy ezentúl minden egyeztetést Damaszkuszban tartsanak, amely az egyetlen legitim és nemzeti helyszín a szíriaiak közötti párbeszédre – idézte a SANA a szíriai kormány egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselőjét.

Szíria, Franciaország és az Egyesült Államok július végén jelentette be, hogy a lehető leghamarabb tárgyalásokat tartanak Párizsban a március 10-i, a kurd autonóm szervezetek integrálásáról szóló egyezmény gyakorlatba ültetésének részleteiről.

A dzsihdista vezetés  és a kurd vezetés között egy ideje megszakadtak a tárgyalások. A kurdok az ország iszlamista kormányát vádolják az északi Aleppó és a déli esz-Szuveida tartományban fellángolt, vallási színezetű összecsapások miatt, a kormány szerint viszont a párizsi fórumon olyan ajánlásokat nyújtanának be, amelyek szembemennek a márciusban kötött megállapodással.

MTI nyomán

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »