A szíriai hadsereg felszabadította naszibi határátkelőhelyet a jordán határnál (képek, videó)

A szíriai hadsereg felszabadította naszibi határátkelőhelyet a jordán határnál (képek, videó)

A szíriai hadsereg felszabadították pénteken a Daraa délnyugat-szíriai tartomány és Jordánia közötti határnál található naszíbi határátkelőt – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség. Az átkelőhelyet 2015 óta tartották ellenőrzésük alatt a nyugat által támogatott iszlamista fegyveresek.

A szíriai állami televízió felvételein a hadseregharckocsijait lehetett látni, amint az átkelőhely felé tartanak. A szír katonák kitűzték a szíriai zászlót a Szíria és Jordánia közötti legfőbb határátkelőhelyen.

A naszíbi átkelőhelyet még 2015 áprilisában foglalták el a Nuszra Front, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai ága.

.

A Jordániával közös határnál található átkelőhely bevétele az egyik legfőbb célja volt a szíriai hadseregnek június 19-én Daraa tartományban indított  felszabadító offenzívájának.

A tartomány legalább 69 százalékát a szíriai hadsereg, legkevesebb 24 százalékát az iszlamisták tartják ellenőrzésük alatt. A maradék terület az Iszlám Állam-csatlós Hálid ibn al-Valíd Hadserege nevű dzsihadista szervezet uralma alatt áll.

A helyi források szerint  megállapodásra jutottak az iszlamisták és a Damaszkusszal szövetséges Oroszország tisztjei a Daraa tartomány ügyével kapcsolatban folytatott tárgyalásokon. Ibráhim al-Dzsabavi, az iszlamistákat képviselő Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) fegyveres ernyőszervezet egyik szóvivője elmondta: megegyeztek az ellenségeskedés beszüntetéséről.

Hírdetés

Az egyezség értelmében az iszlamisták átadják nehézfegyverzetük egy részét az oroszoknak, cserébe a kormányerők kivonulnak néhány településről a tartományban – mondta Dzsabavi. Az értesülések szerint négy helységről van szó.

Az FSA szóvivője beszélt arról is, hogy a megegyezés értelmében orosz katonai rendőröket vezényelnek a naszíbi átkelőhöz.

A megállapodás emellett tartalmazza azt is, hogy biztonsági folyosót hoznak lére a tartományban a Daraát elhagyó iszlamistáknak és hozzátartozóiknak az ország északnyugati, főként terrorszervezetek uralta területek irányába.

Damaszkusz még nem reagáltak az állítólagos megállapodásról szóló hírekre.

Az egyezség értelmében Oroszország lehetővé teszi a civileknek, hogy visszatérhessenek otthonaikba a tartomány területén, és szavatolja védelmüket. Az orosz garanciák azokra az izslamitákra is vonatkozni fognak, akik „rendezni akarják státusukat” a kormánnyal – beleegyeznek abba, hogy ismét az ország fennhatósága alatt éljenek – mondták. Akik nem hajlandóak erre, azok az északnyugat-szíriai erődítmény felé veszik útjukat – tették hozzá.

Az újabb tárgyalások pénteki kezdetével véget értek a szíriai és orosz erők által szerda óta a tartományban folytatott heves légicsapások, amelyek az előző tárgyalási forduló szerdai összeomlását követően fokozódtak.

Orientalista.hu – MTI nyomán


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »