Megkapó érzékenyítő képregény (ITT tekinthető meg) látott napvilágot a szegény menekült szír tudósról és a gonosz magyar államról. Sírva lapozgathatjuk végig a kálváriát, 2013-tól kezdve, amikor szegény Nedal Said lelépett, s beakadt a magyar hatóságok hálójába, akik három (Jesszusmária, három nap!!!) napon keresztül fogva tartották. Liberális érzékenyítés némi hazugsággal… Sok hazugsággal… Csak hazugsággal.
Kezdjük talán a legelején a dolgokat. Németország mindig is tárt karokkal várta a tudósokat. Mindig is nagylelkű ösztöndíjakkal támogatta a kutatást, és azt, hogy lehetőleg náluk kutassanak. A német állam, vagy a német ipar által fenntartott intézetekben, hogy aztán a kikutatott kutatásokból pénz legyen, amiből később még több kutatót lehet agyelszívni a világ kevésbé szerencsés helyeiről. Ez nem emberbarátság, nem menekültpolitika, hanem mindközönségesen haszonlesés. Szóval, ha Nedál barátunk akkora spíler volt a pályán, akkor joggal kaphatta meg az ösztöndíját és folytathatta a kutatását Lipcsében.
Két aprócska probléma van azonban a könnycsatornáinkat próbára tevő történetben: a gonosz magyarok és a tudósok. Amennyiben elfogadjuk igaznak a képregényesített formában előadottakat. Mert különben három.
A gonosz magyar hatóságok ugyanis – ellentétben állandó szapulásunk tárgyával, a tehetetlen, alapjaiban rosszul működő közigazgatással, amely sokszor indokolatlanul vegzál, pusztán azért, hogy önmaga létezésének értelmét bizonyítsa – ezúttal valóban a dolgukat végezték. És jól végezték.
Szóval kezdődött a kálváriája a török-görög határ tengerén, az Égein. Ott ugyan belefulladhatott volna a vízbe, nem volt benzin a motorcsónakban, azaz élete közvetlen, azonnali veszélynek volt kitéve. A vízbefulladás, mint az közismert, nem jó halálnem. Hogy miért kell ezeknek a tündéri araboknak mindenképpen motorcsónakban és lehetőleg rossz időben megtenni azt a pár kilométert, ami a török szárazföldet elválasztja a romantikus görög szigetektől, azt nem tudjuk, részünkről mi egyszerűen álsétálnánk Boszporusz három hídjának valamelyikén, ha Európába vágynánk. Esetleg, és még kevésbé költőien, busszal mennénk, helyközi járattal, ami közismerten olcsóbb, mint a motorcsónakos embercsempész. De nem is vagyunk agykutatók, de még arabok se, nyilván ezért nem vágyunk tengeri kalandokra.
Aztán élete, a kis képregényt követve, eseménytelenül telt, míg el nem érkezett a számára távoli és utált, számunkra viszont hazánknak tekintett és szeretett Magyarországra. Itt bekövetkezett a pokol és három napig várnia kellett. Három napig! Aztán menekültszállásra vitték! A menekültet.
Felteszem a mentő kérdést: Honnan a francból tudta volna Kovács József őrmester/bevándorlási tisztviselő, hogy a távoli Szíria polgára éppen a tudomány bajnoka? És hogy egyáltalán Szíria polgára? S ezt a képregény szerint – atyaég – három napba tellett kiderítenie? Akkor ezek szerint nem is volt olyan rossz a közigazgatás, ismerve a mi hétköznapi problémáinkat, amikor 15 napon belül még időpontot is nehezen kapunk.
Állítólag Nedalnak saját magának kellett megvenni az ennivalót, amit nehezen hiszek el, mivel a mi kis magyar államunk olyat biztosít a kiváló migránsoknak, ám erről mellékesen csupán.
S ezek után, Nedal barátunk, mint azt leírja a kiváló képregény, télakot vett. Lelépett. Nem túl legálisan. Németországba ment, embercsempészekkel, mint addig is.
Na, eddig a mese. Innentől pedig jöjjön az első résztanulság:
És itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy folytassuk a mi kis eszmefuttatásunkat a képregényt kifundáló szervezet kapcsán.
A szervezetet ugyanis a Soros Foundation és az Open Society támogatta.
Tehát: az újabb résztanulság:
Tartozunk egy vallomással: nem voltunk/vagyunk hívei az állandóan sorosozó kampánynak: meglehetősen leegyszerűsített és időszerűtlen és némileg túlzó. Ám, ha valaki
Tartozunk egy vallomással: nem voltunk/vagyunk hívei az állandóan sorosozó kampánynak: meglehetősen leegyszerűsített és időszerűtlen és némileg túlzó. Ám, ha valaki
Nedal története megható, meg is könnyeztük. Ennek hatására az lenne a javaslatunk, hogy küldjenek még kétmillió tudóst, aki akarja, majd befogadja, megeteti őket, aztán menjenek Isten hírével Németországba. Mi pedig maradnánk itt Mucsán, a bőgatya, a Plattensee és a karikásch oschtor hazájában. Mert így szavaztunk, s így is fogunk.
Csak egy kérdés furdalja az oldalunkat: miért nem Líbiába telepíti a Mercedes, meg a BMW az autógyárait?
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
