A szír hadsereg visszafoglalta Aleppót

A szíriai kormányerők az éjszaka folyamán tovább nyomultak előre, így immár a lázadók által korábban uralt terület 95 százalékát elfoglalták Aleppóban. A harcok miatt az elmúlt 24 órában százezer civilt, köztük 40 ezer gyereket kellett kitelepíteni a Szíria keleti országrészében lévő Aleppóból.

Bassár el-Aszad szíriai elnök erői hétfő reggel visszavették a nagy kiterjedésű Sejk Szaid negyedet, ahol vasárnap délután óta heves harcok zajlottak. Sejk Szaid stratégiai jelentőségű, magasan fekvő terület, ahonnan a szíriai hadsereg könnyedén támadhatja a felkelők kezén maradt 7 négyzetkilométernyi területet.

Az orosz védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy 728 felkelő tette le a fegyvert az elmúlt 24 órában, és vonult át Aleppó nyugati részére. A moszkvai forrás úgy tudja, hogy 13 ezer 346 civil hagyta el a lázadók ellenőrzése alatt álló területeket ugyanezen idő alatt.

Hírdetés

Az aleppói offenzíva kezdete óta legalább 413 civil vesztette életét a város felkelők kezén lévő részén, míg a kormányerők által ellenőrzött területeken 139 civil halálát okozták a lázadók rakétái.

Szíria második legnagyobb városa és néhai gazdasági központja felett 2012 óta megosztottan gyakorolnak hatalmat a felkelők és a kormányerők.

Az immár csaknem hat éve zajló szíriai polgárháborúban több mint 300 ezren vesztették életüket, és a lakosság legalább fele kényszerült elhagyni otthonát.

(Sputnik News – Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »