A “Szikla”: Veszprém titokzatos bunkere, ahová a nyilasok a Szent Koronát rejtették

A “Szikla”: Veszprém titokzatos bunkere, ahová a nyilasok a Szent Koronát rejtették

Veszprémben mindenki tudja, életkortól függetlenül, hogy a „Szikla” egy titokzatos katonai bunker a városban.

Így hívják a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokságának központját: a veszprémi épületből figyelik az ország légterét, és ha gyanús mozgást észlelnek, innen riasztják a vadászgépeket.

A város Jókai utcáján végigsétálva az ember lehet, hogy nem is veszi észre, mi mellett halad el, az épület kívülről nem túl izgalmas. Pár méterről csak az tűnik fel, hogy egy magyar zászlót fúj a szél és kamera figyeli a bejáratot. Aki közelebb megy, már meglátja a bejáratnál lévő díszes, kovácsolt emléktáblát, rajta a felirattal:

ITT ŐRIZTÉK A MAGYAR SZENT KORONÁT ÉS A SZENT JOBBOT 1944. NOVEMBER 4. ÉS DECEMBER 6, KÖZÖTT.

A tábláról nem derül ki, de történelmi feljegyzésekből tudni lehet, hogy ugyanezekben a hónapokban nem csak a felbecsülhetetlen értékű koronázási kincseket, hanem az ország 30 tonnás aranykészletét is itt rejtették el.

A Szikla kívülről csak ennyit mutat magából, de az igazán fontos dolgok nem is itt, hanem az utcaszint alatt történnek. 21 méter mélyen működik a három fő- és három keresztvágatból álló titkos, földalatti katonai bázis, aminek az alapjait még 1938-ban alakítottak ki, hogy ha a háborúban bombázni kezdik a várost, a Sziklában őrzött kincsek akkor se sérüljenek. Az óvóhely a Magyar Nemzeti Bank megbízásából épült fel, német mérnökök tervei alapján. A dolomitba vájt, kibetonozott pincerendszer polgári védelmi célokra is alkalmas volt, teljesen lezárás alatt is egy hónapon át életben tudta tartani az embereket támadás esetén.

Hírdetés

A második világháborúban kórházi részleget is kialakítottak benne, 1945 márciusában két hónapon át betegeket is ápoltak is. Már ekkor az egyik legbiztonságosabb hely volt az országban a földalatti bunker, a nagyjából 6 ezer négyzetméteres bázisba akár 4 ezer ember is bemenekülhetett bombázások idején. De a különlegessége, hogy sok másik óvóhelyjel ellentétben, a Sziklát a békekötés után sem hanyagolták el.

A hidegháború éveiben atombiztossá tették, a Jeruzsálem-hegybe vájt épület a nyolcvanas évek óta már a nukleáris sugárzás ellen is védi a bentieket. Az azóta megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően a légi irányítás akkor is zavartalanul folytatódna, ha az egész országban elmenne az áram.

Katonai légvédelmi egységként a hatvanas években kezdett működni, és ezt a funkciót látja el a mai napig.

INNEN FIGYELIK A TELJES MAGYAR LÉGTERET.

Az ellenőrzés és a magyar légierő gépeinek koordinálása mellett természetesen a irányítása mellett a NATO katonai szövetségének is része a Szikla légvédelmi rendszere, összekötő szerepet tölt be más szövetséges országok között.

(Borítókép: amagyarhonvedseg / youtube)


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »