A szicíliai kikötőbe érkezett a néger betolakodókat szállító dán konténerhajó

Megérkezett a dél-szicíliai Pozzallo kikötőbe keddre virradóra 108 négerrel a fedélzetén az Alexander Maersk nevű dán konténerhajó, amely több mint három napig várt utasításokra, hol köthetne ki. A konténerhajó megkapta az engedélyt, így az éjszaka folyamán ki is kötött.

Péntek reggel változtatta meg menetirányát, hogy segítségére siessen a migránsoknak Líbia partjainak közelében. Mivel a 113 méter hosszú konténerhajó legénysége nincs kiképezve a kikötési műveletekre, egy vontatóhajó segítségével tudott csak partot érni. A migránsok nem voltak biztonságban a konténerhajón. A tengeri fuvarozási vállalat szóvivője korábban a dán közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a fedélzeten tarthatatlanná vált a helyzet. “A hajót egyszerűen nem arra tervezték, hogy ennyi embert szállítson” – ismertette a körülményeket Palle Laursen, a Maersk Line vállalat műszaki vezetője. Mint mondta, a 25 fős legénység képtelen gondoskodni a száznál is több emberről. Inger Stöjberg dán integrációs miniszter felszólította az olasz kormányt, hogy engedje kikötni a konténerhajót, s partra szállni az embereket. Keddre virradóra meg is érkezett az engedély a kikötésre.

Hírdetés

Továbbra is bizonytalan annak a 234 migránsnak a sorsa, aki a Mission Lifeline német civilszervezet (NGO) mentőhajóján várakozik a tengeren. A hajó csütörtökön mentette ki az embereket Líbia partjai előtt, s jelenleg Málta közelében vesztegel utasításra várva. A római kormány nem engedi partjaihoz a Lifeline-t, mivel teljességgel megtiltaná a civil mentőhajóknak migránsokkal a fedélzetükön a kikötést Olaszország kikötőiben. Spanyolország sem engedi kikötni a Mission Lifeline mentőhajóját.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »