Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, amely egyben a megszentelt élet napja is, hálaadó szentmisére gyűltek össze a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye területén működő szerzetesi közösségek a szatmárnémeti székesegyházban.
Az ünnepi esemény közös rózsafüzér-imádsággal vette kezdetét, majd Schönberger Jenő püspök és a szerzetesi közösségek tagjai körmenetben vonultak a gyertyák megáldásának helyére. Ez a szimbolikus zarándoklat kifejezte az idei szentév üzenetét: a szerzetesek is a remény zarándokaivá szeretnének válni, hogy hűségben és elköteleződésben haladjanak az Úr útján.
A főpásztor által bemutatott szentmisén a szerzetesek a hívekkel együtt közösen adtak hálát a megszentelt élet ajándékáért, és imádkoztak új hivatásokért. Az ünnepen számos szerzetesi közösség képviseltette magát.
A női rendek közül jelen voltak a Szatmári Irgalmas Nővérek, a Jézus Szíve Társasága, a Congregatio Jesu, a Notre Dame de Sion Nővérek, a Piarista Nővérek Kongregációja, a Szent Orsolya Nővérek Társasága, a Jézus Szíve Kis Leányai, a Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek, a Lauretáni Szent Szűz Mária Nővérei, az Irgalmasság Leányai Kongregáció és a Jézus Megváltó Testvérei „Cenacolo” Közösség tagjai. A férfi rendek közül pedig a ferences, a minorita, a kapucinus és a bazilita rend tagjai.
Schönberger Jenő püspök homíliájában kiemelte, hogy a keresztény hivatás egyik legmélyebb szimbóluma a gyertya, mely önmagát felemésztve másoknak világít. Kifejezi azt a teljes odaadást Istennek, amelyet a szerzetesi élet az evangéliumi tanácsok – szegénység, tisztaság és engedelmesség – által jelenít meg az Egyházban és a világban. A szerzetesek tanúságtétele a remény jele azok számára, akiket az élet a társadalom peremére sodort. Jézus szelídségét és irgalmát hordozva lehajolnak az elesettekhez, és mindenkit emlékeztetnek arra, hogy Isten közel van, és minden embert szent életre hív.
A püspök hangsúlyozta: a megszentelt élet prófétai küldetés is, amely feltárja Isten országának jelenlétét a világban. A szerzetesek az emberek szívét és szemét nyitják meg Isten szeretetének megtapasztalására, ezért méltán illeti meg őket a hála, valamint az Istentől kapott hivatásuk iránti elismerés. Schönberger Jenő homíliája végén azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy imádkozzanak az egyházmegye híveiért, és vigyék el Krisztus világosságát a szatmári egyházmegye minden szegletébe.
A szentmisét követően a szerzetesi közösségek tagjai testvéri találkozón vettek részt a Megmaradás Házában. A közös ebéd mellett kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt. Az ünnep alkalmat adott arra, hogy a szerzetesek megerősítsék egymás között az összetartozást, és az imádságból új lendületet merítsenek küldetésük folytatásához. Így a remény zarándokaiként tovább járhatják útjukat, és tanúságot tehetnek Krisztus szeretetéről egy olykor reményvesztett világban.
Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »