A szervezők szerint az őszi választáson a legnagyobb kihívást a szavazóhelyiségek jelentik

A szervezők szerint az őszi választáson a legnagyobb kihívást a szavazóhelyiségek jelentik

A legnagyobb kihívást a szavazóhelyiségek elhelyezése fogja jelenteni az őszi összevont önkormányzati és megyei választáson, mivel az emberek két választáson adják le egyszerre a szavazatukat – véli Eva Chmelová, a belügyminisztérium választásokért, népszavazásért és politikai pártokért felelős osztályának vezetője.

„A legnagyobb kihívást azt fogja jelenteni, hogy a szavazóhelyiségben találkozni fognak a kétféle választáson résztvevők. A választási bizottságoknak kell majd irányítaniuk a szavazókat, hogy ne legyenek tévedések a szavazócédulák kitöltésénél és leadásánál” – jelentette ki a TASR hírügynökségnek az osztályvezető.

Hírdetés

A szavazóbizottságok számára az is megterhelő lesz, hogy urnazárás után két választás eredményeit kell összeszámolni. Az őszi összevont helyi önkormányzati és megyei választáson fehér, illetve kék borítékot is kap a választó. A helyi képviselőjelöltekre és a polgármesterjelöltre leadott voksokat a fehér borítékba kell tenni, a megyei képviselő-jelöltekre és a megyei elnökre leadott voksokat pedig a kék borítékba.

Az összevont önkormányzati és megyei választást október 29-én, szombaton tartják. A jelöltlistát augusztus 30-ig kell leadni. A kampány már elkezdődött, a szavazás kezdete előtt 48 órával kampánycsend lép életbe.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »