A miskolci Cinefest életének harmadik évtizedébe lépett, ugyanis immár huszonegyedik alkalommal hozta közel a világ filmművészetének sokszínűségét a hazai közönséghez. Az idei válogatás is méltó volt a közönség figyelmére, aki eljött, megérezhette a filmek erejét.
A 2025-ös versenyprogram nagyjátékfilmjei módot adnak arra, hogy ki-ki megtapasztalhassa a kortárs film nemzetközi értelmezésben vett tematikai sokszínűségét és a filmkészítők kísérletező kedvét. Az alkotásokban vissza-visszatérő motívum a veszteségélmény és az emlékezet, valamint a társadalmi igazságtalanságok ábrázolása, de megjelenik bennük a remény és megbékélés keresése is – habár ez utóbbi két gondolat nem mondható túlreprezentáltnak.
A versenyprogram alkotásait a fesztivál zsűrije mellett idén is több független zsűri értékelte, köztük a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri is. A grémium tagjai az INTERFILM részéről Kányádi György és Lisa Hacker protestáns kollégák voltak, míg a katolikus tagok Marianela Pinto és Szekeres Csaba a SIGNIS részéről.
Ha a teljes válogatást nézzük, a versenyfilmek között Magyarország idén több alkotással is jelen volt. Láthatta a közönség a thriller és a horror sajátos világát dokumentumfilmes eszközökkel keverő Jimmy Jaguárt (r.: Fliegauf Bence), a dramedy eszköztárát kiválóan működtető és ezért közönségdíjat nyert Egykutyát (r.: Deák Kristóf), a Kegyelem (r.: Dömötör Tamás) szatirikus történelem- és társadalomkritikáját és az európai koprodukcióban készült Árva (r.: Nemes Jeles László) identitáskereső gyermekhősének drámáját. Mind a négy filmet hamarosan műsorukra tűzik a mozik, ahogyan a nemzetközi felhozatalból is több alkotást.
A brit Harris Dickinson rendező A mihaszna című filmben a változásra képtelen ember portréját rajzolja meg. A sötét hangulatú, de szociálisan érzékeny alkotásból a remény szinte teljesen kimaradt. Az Alpha (r.: Julia Ducournau) vizuális erejével és a gyásszal történő szembenézés kérdésfelvetéseivel tűnt ki, míg a Marielle mindent tud (r.: Frédéric Hambalek) a család és az élethazugságok kapcsolódási pontjaira mutat rá. Kristen Stewart A víz kronológiája című rendezése Lidia Yuknavitch önéletrajzi ihletésű művének adaptációja. Az alkotás nyers erővel és impresszív képek dinamikus sorozatán keresztül tárja fel a testhez való viszony, a trauma feldolgozása és az identitáskeresés drámai folyamatát. Ez a film kapta a fesztivál Nagydíját, azaz a Zukor Adolf-díjat. Figyelemre méltó darab Joachim Trier Érzelmi érték című filmje. Az alkotó, aki korábban A világ legrosszabb embere című filmjével jelentkezett, transzgenerációs veszteségek és fájdalmak feldolgozásának, valamint a megbocsátás fontosságának témáját állítja a középpontba, a tőle megszokott stílusban és humorral. A film a fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat kapta. Méltatásában a zsűri kiemelte, hogy Trier filmje alapos feltárása annak, miért alkotunk, és hogyan kapcsolódunk ezáltal másokhoz és önmagunkhoz.
A fesztivál filmjeit látva az egyik legerősebb kérdést talán mégis egy iraki alkotó, Hasan Hadi fogalmazta meg: Lehet-e élni egy olyan világban, ahol a pusztítás, a háború és az eszmék gyilkos vetélkedése mindent betölt?
Az ökumenikus zsűri a 21. Cinefest alkalmával egy olyan filmben talált rá a válaszra, amely költői erővel képes szót emelni az értelmetlen pusztítás ellen. Rámutat a gyermekekben élő méltóságra és arra a szeretetre, amit szinte egyedül ők, a legkisebbek képesek tettekre váltani. És bár a film világában ezek a gyermekek különösen kiszolgáltatottan élnek a felnőttek önző, agresszív közegében, az alkotás mégis felmutatja az igazság, a béke, az összetartozás és a szolidaritás megtartó erejét. Az elnök tortája az ökumenikus zsűri díja mellett a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) és az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) díját is elnyerte. A film hazai vonatkozása, hogy a hangkulisszákért magyar szakemberek feleltek: Zányi Tamás hangmester és csapata.
Idén is sokszínű volt a dokumentumfilmes versenyprogram, melyben három hazai alkotás premierje is helyet kapott. A Bölöni – az erdélyi legenda (r.: Szabó Attila, Kollarik Tamás), a Kit érdekel Frenák Pál (r.: Halász Glória) és a Fesztiválország (r.: Csizmadia Attila, Topolánszky Tamás Yvan) szintén hamarosan látható lesz a moziban, illetve a televízióban. A CineDocs díjat végül a kazah Itt élünk mi (r.: Zhanana Kurmasheva) vihette haza. A fesztivál életműdíját idén Koltai Róbert és Tímár Péter kapta, míg az Európai Mozi Nagykövete díjat Erik Poppe norvég filmesnek ítélték oda.
Szerző: Hajnal Gergely, Szekeres Csaba
Fotó: Mocsári László (Cinefest)
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. szeptember 28-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


