„Igazgató bácsi!” – kiabálják mindenfelől a gyerekek, amikor Espasa-Sancho Ramon megjelenik az udvaron. Köré sereglenek, egymás szavába vágva kérdezgetik és mesélnek neki. Ő pedig a nevükön szólítja őket, válaszol a kérdéseikre, meghallgatja, megdicséri őket. Érkeztünkkor ennek a jelenetnek vagyunk a tanúi az esztergomi Mindszenty-iskolában.
– Katalán származású marista szerzetesként került Magyarországra húsz évvel ezelőtt. Hogyan kezdődött a története?
– A Mária Iskolatestvérek rend tagjaként főiskolát végeztem Madridban, majd matematika, biológia és kémia szakos tanárként, valamint hitoktatóként több mint tíz éven át tanítottam Katalóniában a rend iskoláiban. 1998-ban érkeztem Magyarországra, hogy egy nyári táborban dolgozzak, aztán itt maradtam. Az iskolatestvérek a rendszerváltás után segítettek Győrben az Apor-iskola elindításában. Ott kezdtem magyarul tanulni. Egy évvel később Esztergomba kerültem, ahol egy új projektet készítettünk elő a hátrányos helyzetű gyerekeknek, fiataloknak és családjaiknak. Itt találkoztunk a Mindszenty-iskola tantestületével, amelynek tagjai közül több fiatal tanár önkéntes munkát vállalt nálunk a roma gyerekek felzárkóztatásában. Bár a mai napig szoros kapcsolatot ápolok a renddel, már nem vagyok aktív tagja. Esztergomban megnősültem, és a családommal a Szent Anna-plébánia területén lakom. 2005-től tanítok a Mindszenty-iskolában, 2010-től igazgatóként dolgozom itt.
– Az iskolában szeptemberben új épületszárnyat adtak át. Az újságíróknak tartott bejáráson magam is részt vettem, és számos különleges, Magyarországon nemigen alkalmazott megoldást láthattam. A tantermek ajtajai például üvegből vannak.
– Igen, Magyarországon más iskolákban még én sem találkoztam üvegezett tanteremajtóval, Spanyolországban azonban ez teljesen megszokott dolog. Egyrészt azt fejezi ki, hogy az iskola nyitott a külvilág felé, másrészt azt, hogy ami odabent történik, az nem valami titkos szertartás, hanem közös munka, amibe mások is betekinthetnek. És persze a fegyelmezés is könnyebb úgy, ha a gyerek tudja, hogy az igazgató bármikor benézhet a tanterembe. A közelmúltban egy katalóniai iskolában jártam, ahol a tanterem falai is üvegből voltak. Nálunk a tanárok és a hozzánk érkező vendégek véleménye is megoszlik az üvegajtókkal kapcsolatban. Vannak, akik nem tartják jó ötletnek ezt a megoldást, másoknak nagyon tetszik. Spanyol hatás az is, hogy próbáltunk több színt bevinni az osztályokba, minden tanterem más és más színű, sárga, kék, zöld, és minden színnek két-két árnyalatát használtuk a falakon. A gyerekekkel szemközti fal kicsit sötétebb, mint a többi. Ez elvileg fokozza a tanulók figyelmét.
– Mivel gazdagítja az iskola életét a marista pedagógia?
– Nincsenek különleges pedagógiai módszereink, változatos eszközökkel igyekszünk testvéri közösségeket építeni. Ami leginkább marista sajátosságnak tekinthető, az a családias légkör, a közvetlenség. A szerzetes testvérek úgy élnek az iskolában, mintha a saját otthonuk lenne. Mi is szívesen bent maradunk tanítás után, a hétvégéken is többen eljönnek rendet rakni, kertészkedni. Mi mindent együtt ünnepelünk, közös lelkigyakorlatot tartunk, kétnapos kirándulásokat szervezünk. Ha valaki beteg, mindenki segít. Aki itt dolgozik, az úgy érezheti, hogy az iskola az övé is. Ez a szellemiség egyébként már az iskola alapításától kezdve jelen volt a Mindszentyben, talán ezzel magyarázható az is, hogy olyan szívesen fogadtak a tantestületben. Mi a nevelésen keresztül próbálunk evangelizálni. Szeretnénk átélhetővé tenni a gyerekek számára az alkotás, a munka örömét.
– Spanyolországban milyen volt a szerzetesi jelenlét az iskolákban?
– Mint más európai országokban, Spanyolországban is kevés szerzetes dolgozik az iskolákban, intézményenként kettő-három. A legtöbb helyen az igazgató is világi személy. A testvérek átadják nekik a marista szellemiséget és a vezetést is, mert fontos, hogy a világiak is részt vegyenek az Egyház missziójában. Sok világi ember maga is ilyen iskolákban nevelkedett, és kitűnő szakember lett. A tapasztalat azt mutatja, hogy a közösen végzett munka testvériséget hoz létre.
– Mi várható el egy világi pedagógustól? Milyen a jó nevelő?
Az a fontos, hogy mutassa ki a szeretetét, valóban ott legyen a gyerekek között, és a szabadidejéből is adjon nekik, játsszon, beszélgessen velük. Ha jelen van a gyerekek között, akkor nem idegenként tekintenek rá, nem félnek tőle, és elmondják neki a gondjaikat, örömeiket. Ha ott vagyunk köztük, azzal sok problémát meg lehet előzni. A keresztény nevelő azt tekinti az egyik legfontosabb feladatának, hogy segítsen a tanulóknak felfedezni a hivatásukat, felismerni, hogy mit vár tőlük Isten, mi az ő útjuk. A jó pedagógus tudja, hogy minden gyerek tehetséges valamiben, és minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy ezt kibontakoztassa.
– A Mindszenty-iskola nem küzd létszámhiánnyal, éppen ellenkezőleg, nagy a tanulói létszám. Milyenek az elvárások a felvételin?
– Nem mindig volt így, de a fenntartó akkor is támogatta a munkánkat, amikor kevés volt a gyerek. Beiratkozáskor nem válogatjuk a tanulókat. Felvesszük, aki jelentkezik, ha a szülő elfogadja, és lehetőség szerint támogatja, hogy keresztény értékek szerint neveljük a gyermekét. Azt reméljük, hogy a tanulókon keresztül a családokat is el tudjuk érni. Amikor felkészítjük őket az elsőáldozásra, a bérmálásra vagy esetleg a keresztelésre, mindig bevonjuk a családot is.
– Milyen a kapcsolatuk a szülőkkel?
– Jó. Ha adódnak olykor problémák, azt mindig meg tudjuk beszélni. Bármikor jöhetnek hozzám is, és ezt meg is teszik, ha kérdésük van. A legtöbb szülő nagyon nyitott, ahogyan a pedagógusok is. Minden osztályban úgynevezett pedagógusfórum működik, ami jelentősen megkönnyíti a kommunikációt. A szülők ismerik az osztályfőnök telefonszámát, és ha valami fontos mondanivalójuk van, akár hétvégén is felhívhatják. Mindkét részről kialakult a bizalom.
– Ha válogatás nélkül minden jelentkező bekerülhet Önökhöz, az azt jelenti, hogy az iskolában nagyon különbözőek a tanulók. Nagy eltérések lehetnek a gyerekek között az anyagi, a kulturális és a vallásos háttér szempontjából is. Hogyan tudják kezelni ezt a helyzetet?
– Szerintem a különbözőség gazdagságot jelent. Minden osztály egy-egy minitársadalom. A gyerekek megismerik egymást, megtanulnak együtt élni, tisztelni a más kultúrát, a másfajta családi szokásokat.
– Mennyire nyitottak a családok a vallásos nevelésre?
– Mi közvetlenül nemigen tudunk hatni a szülőkre, csak a gyerekeken keresztül. Tiszteletben tartunk minden családot. Az a jó, ha maguk ismerik fel, hogy a keresztény közösség milyen sokat adhat nekik. A vallásgyakorlástól távol álló szülők közül is vannak, akik eljönnek egy-egy plébániai rendezvényre, és ilyenkor kapcsolatba kerülnek az Egyházzal. Több család is így kezdett újra templomba járni. Nagy segítséget jelent ezen a téren az iskola és a plébánia közötti szoros és együttműködő kapcsolat.
– Hogy érzi magát Magyarországon?
– Nagyon szeretek itt élni. A magyarok nyitottak, befogadók, főleg azokkal, akik igyekeznek megtanulni a nyelvüket. Tudom, hogy nem beszélek még elég jól, és talán soha nem is fogok, de mindenki bátorít és értékeli az igyekezetemet. Lenyűgöz a magyar történelem, az, ahogyan a magyar nép minden sorscsapás után mindig talpra tudott állni újra és újra. Ebből a szempontból sok a közös vonás a katalánokkal.
Nem gondoltam volna, hogy évekkel később egy olyan iskolában fogok dolgozni, amely a magyar bíboros nevét viseli.
– Le sem tagadhatná a déli temperamentumát.
– Ezen nem tudok változtatni, de erre nincs is szükség, úgy érzem, a gyerekek és a szülők is elfogadják és szeretik ezt a tulajdonságomat. Fontos számomra, hogy bizalommal legyenek irántam, és nagyon örülök, hogy nem távolságtartóak, nem félnek tőlem. A magyarok sokszor túl pesszimisták, pedig nap mint nap annyi mindent kapunk a Jóistentől, olyan sok mindennek örülhetünk. Érdemes egy nagy mosollyal kezdeni a napot, mert ez segít leküzdeni a nehézségeket. Ez a pozitív hozzáállás egyébként nem valami mediterrán különlegesség. Gárdonyi Géza már száz évvel ezelőtt azt írta: Nem érdemes sírni, az igazi könny ritka, / Mosollyal szenvedni, ez az élet titka. Fogadjuk meg a tanácsát!
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva
Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 3-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
