A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
Régi szakmai alapvetés, hogy sem indulatból, sem kétségbeesésből nem szabad cikket írni. Nem szabad és nem is érdemes. De mit tegyen az ember, ha összeomlik a tanács, az öröknek hitt szakmai bölcsesség?
Mert Budapest jelenleg regnáló főpolgármesterének munkássága felülír mindent, felülírja a szakma tanácsát, felülírja a meglévő és elvárt toleranciát és udvariasságot, felülír mindent, mert ez a tevékenység, ez a munka, ez a teljesítmény, ez a magtartás, ami jellemzi a lord majort, nem csupán az eddigi udvarias kereteket teszi feleslegessé, hanem a változást akaróknak is üzen.
Mielőtt a csetlő-botló szerencsétlennek kártékony munkásságát felidéznénk, érdemes néhány szót ejteni a negyedik hatalmi ágról, a sajtóról is. Különösen most, amikor Brüsszel kérlelhetetlen nagyítója alatt a hazánkat érő abszurd vádaskodások kapcsán a sogennante sajtó szabadsága is állandó téma.
De ez a különös sajtószabadság, különös mérlegelés már Brüsszel előtt is működött. Naná.
Emlékezzünk, hogy az első szabadon választott magyar kormány minisztere, Andrásfalvy Bertalan mit kapott a sajtótól, amikor egy egyházi iskolában mondott beszéddel nyitotta meg a tanévet. És azután is, folyamatosan, amíg végül távozni kényszerült a bársonyszékből. Istennek hála, a kitűnő etnográfus és tudós ma is él és alkot, bizonyára elfelejtette már azokat az időket, amikor a hirtelen szabaddá vált sajtó pittbull kutyaként és minősíthetetlen módon támadta.
Van persze ellenpont is, a már akkor is Soros-helytartó Magyar Bálint nevezte Fodor Gábort a politikai élet hercegének. Azt, aki otthagyta a Fideszt, SZDSZ-listán másodikként lett képviselő, miniszter lett, többször is, maradandót nem alkotott sem az oktatás, itt inkább rombolt, sem a környezetvédelem (?) területén. Volt pártelnök, bukott pártelnök, új pártot is alapított, ahonnan kiszorult és mostanában különböző tv-csatornákon magyarázza egyrészt a magyarázhatatlant, másrészt a jelent.
Ez a múlt, a közelmúlt. Egy jellemóriás nagyszerű tudós, aki szolgált és egy polherceg, aki megszolgált.
No meg a sajtó.
Regnáló főpolgármesterünk is a Soros-helytartó Magyar Bálint szárnyai alól reppent ki. Az SZDSZ frakciójában fontoskodott háttéremberként, majd baloldali közvélemény-kutatócégeknél dolgozva pallérozta politikai tudását és ismereteit.
Aztán egyik alapítója lett a trójai faló LMP-nek, hogy aztán azt otthagyva a Párbeszéd nevű fantompárt vezetője legyen. Aztán elvállalta nyírtassi legényként a zuglói polgármesterséget, aztán a miniszterelnök-jelöltséget, aztán a főpolgármester-jelöltséget, aztán még egyszer a miniszterelnök-jelöltséget, amitől aztán a hatalmas sikerű baloldali előválasztás során visszalépett.
Vajh ki ő, és merre van hazája?
Főpolgármesteri tevékenysége is finoman szólva ellentmondásos, kevésbé finoman botrányos. Bicikli-sáv, Lánchíd, rakpart, méhlegelők, a közgyűlések vezetése, megannyi zavaros probléma.
De most a közelmúltról kell beszélni, mert ez fájóbb és dühítőbb, mint az eddigi reménytelen iszapbirkózások.
Az elmúlt hónapokban négy olyan világraszóló esemény történt a fővárosban, amelyekre mindenki büszke lehet (büszke is), csak épp a regnáló városvezető maradt ki mindenből.
Átadták a Magyar Zene Házát, amelyet egy világhírű japán építész tervezett. Azóta özönlenek a látogatók, az egész világon nincs még egy ilyen többfunkciós épület.
Átadták a Néprajzi Múzeumot, ahova azóta szintén özönlenek a látogatók. És a város első embere, a vezető nincs sehol. No nem a megálmodás, a tervezés és a kivitelezés hosszú folyamatában, hanem az átadáskor. Mintha nem is a főváros, az általa vezetett főváros gazdagodott volna ezzel.
Persze van elődje is, a rosszemlékű Demszkyt is akarata ellenére úgy kellett kikönyörögni a repülőtérre 1991-ben, hogy a város vezetőjeként méltóztasson jelen lenni, amikor ezer év után egy római pápa végre Budapestre látogat.
De Gergőnket a Liget Projekt kapcsán nem csak a kultúra zavarja.
Országos örömünnep és szinte fesztivál volt az a három nap, amikor a Giro’Italia Magyarországról indult. A magyar szervezők, a résztvevők kitűnőre vizsgáztak, falvak és érintett városok lelkesedtek és örültek.
De Gergőnknek ez sem kellett. Bár nagy biciklibarátnak mutatja magát (persze jogsija nincs és néha csak az utolsó métereken kerekezik a kamerák előtt kiszállva a szolgálati autóból, ami buszsávokon és záróvonalon száguld, ha lehet egyáltalán ilyet mondani a budapesti dugókban), szóval olyannyira biciklibarát, hogy meg sem tiszteli a világ egyik legrangosabb kerékpáros eseményét.
Arról meg nem is beszélve, a Tour’ de Francon évszázados hagyomány, hogy a befutókon az adott település vezetője – akár nagyváros, akár kis hegyi falu – adja át a győztesnek a díjat.
De Gergőnknek, a nagy biciklibarátnak ez sem kellett. És ez már nem jellemkérdés, hanem sportdiplomáciai faragatlanság is.
És itt van a vizes világbajnokság, amit a magyar szervezők a japán város lemondása miatt beugróként három hónap alatt tökéletesen előkészítettek és megvalósítottak, a nemzetközi szakmai szervezetek legnagyobb elismerésére.
De Gergőnknek ez sem kellett. Budapest gazdagodott két fantasztikus kulturális intézménnyel, megszervezett két világraszóló sporteseményt, és Gergőnk még Brüsszelben tarhált, hogy a kormány kivérezteti a fővárost, majd kitűzte az általa majdnem eladott Városházára a szivárványos lobogót.
És van még valami. Sebastian Coe, a csodálatos brit kétszeres olimpiai bajnok futólegenda, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke is ellátogatott a vizes vb-re. S ha már itt járt, elment az épülő atlétikai stadionba is, ahol magyar diákokkal futott egy jót. És járt a Karmelita Kolostorban is, ahol a magyar kormányfővel beszélgetett. Örült az épülő stadionnak.
A miniszterelnök bizonyára udvariasan fogadta az atléta-ikon szavait és dicséretét, így valószínűleg nem mondta el, hogy ezért az új stadionért is meg kell küzdeni, mert a városvezetés először letiltotta, ellenezte, majd zsarolásra használta fel a beruházást.
Mert Gergőnknek ez sem kellett, neki szebb lenne a sziget csücskén eddig álló rozsdatelep és kaszálatlan roncsderbi, mint egy modern létesítmény, ahol jövőre világbajnokságot rendezünk.
Persze azt sem tudja, hogy a foci vb és az olimpia után az atlétikai vb a harmadik legnézettebb sportesemény a világon, honnan tudná, talán majd Tüttő Kata elmondja neki.
Szomorú történet ez, egy ember elképzelés nélkül, egy főváros vezető nélkül. Erre még a szülőföld, Nyírtass sem lehet nagyon büszke, ahogy elszármazott fiuk rendre csetlik-botlik a nagypolitika útvesztőiben.
Egy, csak egy legény van, aki mindennek örül, a boszorkánykonyha főszakácsa. Örül, mert tudja, hogy Márky-Zay alkalmatlan és tehetségtelen, azt is, hogy Karácsony alkalmatlan és tehetségtelen.
És azt is tudja, hogy ő nem tehetségtelen. De azt már nem fogja fel, hogy ő is alkalmatlan.
(szek)
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
