Szerda este hat ember, köztük egy 14 éves fiú életét vesztette abban a tragikus közúti balesetben, amely a Garam menti régióban, az I/66-os úton történt Helpa és Ágostonlak (Závadka nad Hronom) között. Két személygépkocsi ütközött össze, az áldozatok valamennyien a Breznóbánya járásbeli Királyhegyaljáról származtak.
Az egyik autóban egy fiatal család, a másikban munkából hazatérő fiatal férfiak utaztak. A balesetet egyetlen hétéves kisfiú élte túl, akit súlyos, többszörös sérülésekkel szállítottak a besztercebányai gyermekkórházba. A kórház tájékoztatása szerint a gyermeket megműtötték, állapota stabil, az intenzív osztályon ápolják és folyamatosan figyelik.
A rendőrség halált okozó bűncselekmény ügyében indított eljárást, a baleset pontos körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. A helyszínre a mentők és a rendőrök mellett hivatásos és önkéntes tűzoltók is kivonultak, akik hidraulikus feszítővágóval szabadították ki az utasokat a roncsokból.
A tragédia lesújtotta Királyhegyalja közösségét. A Roma Közösségek Kormánybiztosi Hivatala a helyszínen koordinálja a gyászoló családok megsegítését. Válságtanácskozást hívtak össze, a hozzátartozóknak pszichológusok nyújtanak támaszt, és egy átlátható számlát is létrehoznak, hogy segítsék a családokat a temetési költségek fedezésében.
Részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak többek között Peter Pellegrini államfő és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter is.
Körkép.sk, Teraz.sk
Nyitókép forrása: Záchranná zdravotná služba NsP Brezno
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


