A szerbek ellen készül a kézilabda-világbajnokságra a magyar csapat

A szerbek ellen készül a kézilabda-világbajnokságra a magyar csapat

Január 14. és február 2. között rendezik meg a 2025-ös férfi kézilabda-világbajnokságot Horvátországban, Dániában és Norvégiában. A világbajnokságon harminckét nemzet csapata vesz részt. A mérkőzéseket tizenegy városban rendezik meg. Ebből öt Horvátországban, négy Norvégiában, kettő pedig Dániában található.

A magyar férfi kézilabda-válogatott a D csoportban kapott helyet. A csapat ellenfelei Észak-Macedónia, Guinea és Hollandia lesznek.

A csapat remekül zárta a tavalyi esztendőt. A tavalyi év eleji Európa-bajnokságon a magyar fiúk az ötödikek lettek. Még sosem zártak ennél előkelőbb helyen a kontinenstornán. Tavasszal pedig – tizenkét év után – sikerült kijutni az olimpiai játékokra is. A válogatott szövetségi kapitánya Chema Rodríguez a portugálok elleni 30–27 arányú győzelmet a legnagyobb sikerének nevezte az eddigi edzői pályafutása során.

A párizsi olimpiai játékokon sem vallott szégyent a magyar csapat, az argentinok legyőzése után, kis híján a norvégokat is sikerült felülmúlni. Egy hajszálon múlott a győzelem.

Magyarország január 15-én, szerdán kezdi meg szereplését a világbajnokságon. Az első csoportellenfél Észak-Macedónia válogatottja lesz. Január 17-én Guinea csapata következik, majd két nappal később a magyar válogatott Hollandiával csap össze.

Mindhárom csoportmérkőzés a horvátországi Varasd Arénában kerül megrendezésre. A szövetségi kapitány elmondása szerint a magyar válogatott célja, hogy a legjobb nyolc között végezzenek a tornán, ahogy ez legutóbb is sikerült.

Hírdetés

A világbajnokság előtt a magyar csapat – két alkalommal is – a szerbekkel mérkőzik meg. Az első mérkőzésre január 8-án, Zomboron, míg a második találkozóra két nappal később, január 10-én kerül sor Szegeden.

A magyar férfi kézilabda-válogatott csoportmérkőzései a világbajnokságon:

Január 15., szerda
20:30 Magyarország–Észak-Macedónia

Január 17., péntek
20:30 Magyarország – Guinea

Január 19., vasárnap
20:30 Magyarország–Hollandia

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »