A Szentszéki Sajtóközpont július 22-én kora délután az alábbi közleményt adta közre olasz nyelven a szlovén Marko Ivan Rupnik ügyével kapcsolatban.
Az elmúlt napokban a médiában megjelent egyes információkkal kapcsolatban ismételten hangsúlyozzuk, hogy a Marko Ivan Rupnik atya ügyét vizsgáló bírák bármilyen döntéséről szóló hírek teljesen alaptalanok: az ügy vizsgálata még folyamatban van, és a bírói testület jelenleg az érintett egyházmegyéktől, a jezsuitáktól, az érintettektől, valamint a sajtóból származó dokumentációt vizsgálja. A tárgyalás során – mint minden bírósági eljárás esetében – a folyamat tiszteletben tartása és az ügyben érintettek megsértésének elkerülése érdekében semmilyen formában nem oszthatók meg a folyamatban lévő tevékenységre vonatkozó információk, ahogyan az az elmúlt napokban is történt. Amennyiben a testület úgy ítéli meg, hogy további információkra van szüksége, saját kezdeményezésére fogja azokat beszerezni.
Ez a kánonjogi büntetőeljárás bírósági jellegű, és – amint arról már tájékoztattunk – kivételt képez az esetleges bűncselekmények elévülési ideje alól, és iránymutatást adhat a bűnösség kérdésében a kánonjog alapján. A kánonjog ítélkezhet és büntetéseket szabhat ki az Egyház belső életét illetően, míg Marko Ivan Rupnik atya továbbra is azoknak az országoknak a jogszabályai alá tartozik, ahol az esetleges bűncselekményeket elkövették, és az ilyen bűncselekmények elévülési idejét az egyes országok jogszabályai határozzák meg, függetlenül az egyházi hatóságtól.
Forrás: Szentszéki Sajtóközpont
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


