A Szentszék ismét megerősítette elköteleződését a nők elenni erőszak minden formájával szemben

Az ENSZ Közgyűlésének 80. ülésszaka szeptember 9-én kezdődött New Yorkban. Szeptember 22-én az ENSZ New York-i székházában megemlékezést szerveztek a Pekingben tartott a nőkkel foglalkozó negyedik világkonferencia 30. évfordulójáról. Az eseményen felszólalt Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős titkára.

Paul Richard Gallagher érsek beszédében visszatekintett a Pekingi Nyilatkozatban és Cselekvési Programban kitűzött célokra, az elért eredményekre és a nők egyenlőségének eléréséhez szükséges, még előttünk álló kihívásokra. Az Apostoli Szentszék véleményének hangot adva határozottan felemelte a hangját a nők méltóságának és egyenlőségének védelme és fenntartására érdekében az élet minden területén.

„Harminc évvel ezelőtt a nemzetközi közösség Pekingben gyűlt össze, hogy fontos és sürgető kérdésekkel foglalkozzon a nők méltósága és alapvető emberi jogaik teljes körű biztosítása kapcsán” – emlékeztetett a Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős titkára (kvázi a vatikáni külügyminiszter – a szerk.).

Fennálló egyenlőtlenségek a gazdaság és az oktatás terén

Ezek közül a megoldatlan kihívások közül kiemelte a szegénységet, az oktatáshoz való hozzáférés terén tapasztalható, valamint a gazdasági egyenlőtlenséget, megjegyezve, hogy ezek aránya továbbra is riasztó.

A nők rendkívüli szegénysége, a minőségi oktatáshoz való hozzáférésük nehézségei, sőt a nők kizárása az oktatásból, valamint az alacsonyabb munkabérek akadályozzák a nőket teljes méltóságuk megélésében, és hogy elérjék a bennük rejlő lehetőségek kibontakoztatását – hangsúlyozta a titkár.

Erőszak

Különös aggodalommal emelte ki a nők és lányok elleni erőszakot: „Bárhol is forduljon elő, otthon, az emberkereskedelem során, vagy konfliktusok és humanitárius válságok idején, méltóságuk megsértését jelenti és súlyos igazságtalanság.” Megjegyezte továbbá, hogy „a technológiát bizonyos formákban a visszaélések és az erőszak fokozására használják”, hozzátéve, hogy a probléma túlmutat a kizsákmányoláson.

Hírdetés

E cselekmények – amelyeket a Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Program elítél – következtében továbbra is évente több millió „hiányzó lányt” rabolnak el. A Szentszék határozottan elítéli az erőszak minden formáját, és ragaszkodik ahhoz, hogy az soha, semmilyen körülmény között nem elfogadható, és meg kell szüntetni.

Egészség, abortusz

Az egészségügy területe egy másik sürgető probléma. Gallagher érsek kiemelte, hogy bár az anyák halálozási aránya 1990 óta jelentősen csökkent, az elmúlt években a tendencia megtorpant. Növelni kell a prenatális ellátáshoz, képzett szülésznőkhöz, a megfelelő egészségügyi rendszerekhez és infrastruktúrához való hozzáférést, miközben el kell utasítani az abortuszhoz hasonló hamis megoldásokat. Elengedhetetlen az élethez való jog védelme, mely minden emberi jog alapja – ez alapozza meg az összes többi alapvető jogot.

Egyenlőség, személyi méltóság

A nők egyenlőségét csak akkor lehet elérni, ha minden ember, különösen a leggyengébbek és legsebezhetőbbek – a meg nem születettektől az idősekig – méltóságát tiszteletben tartják. 

Gallagher érsek végül felszólította a kormányokat, hogy maradjanak hűek a Pekingben vállalt kötelezettségekhez: „A Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Program, amely

Az Apostoli Szentszék reménye, hogy ahelyett, hogy olyan megosztó kérdésekre koncentrálnának, amelyek nem feltétlenül előnyösek a nők számára, az államok tartsák tiszteletben, és biztosítják, hogy kiteljesedjen minden ember Istentől kapott méltósága” – hangsúlyozta beszédében az érsek.

Forrás: Vatican News

Fotó: Merényi Zita (archív)

Kuzmányi István/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »