Ettore Balestrero érsek, szentszéki állandó megfigyelő az Egyesült Nemzetek Szövetségében (ENSZ) felszólalt az Emberi Jogi Tanács szeptember 17-i, 60. rendes ülésén az ENSZ genfi székhelyén. Sürgető felhívást tett közzé, hogy a társadalmak értékeljék az időseket és gondoskodjanak róluk, és rámutatott az generációk közötti szolidaritás és a család támogatásának fontosságára.
Ettore Balestrero elmondta, hogy a világ társadalmai nem készültek fel kellően a közelgő demográfiai változásokra.
Az érsek szerint ezen változás közepette az idősek törékenységét és méltóságát megfelelő tisztelettel kell kezelni, ugyanakkor gyakorlati lépésekre is szükség van, beleértve gazdasági és társadalmi jólétük biztosítását is.
„Ez a demográfiai változás egyben erkölcsi próbatétel is, abban a tekintetben, hogy a társadalmak mennyire értékelik az időseket és gondoskodnak róluk” – mutatott rá.
Az idősödő társadalmaknak meg kell találniuk, hogy hogyan osszák el az erőforrásokat az aktív polgárok támogatása és a rászorulók segítése között – mondta az érsek, hozzátéve, hogy ez nem mehet az idősek rovására.
Az ember személyi méltósága – hangsúlyozta – nem csökken az életkor, a fizikai és szellemi hanyatlás következtében.
és ezt a tényt az idő múlása sem törölheti el” – mondta.
Balestrero érsek elítélte a „leselejtező” politikákat, amelyek az időseket a társadalom terhének tekintik, amelyek támogatják az eutanázia vagy az asszisztált öngyilkosság legalizálására irányuló erőfeszítéseket is. Ezek a politikák – mondta – a tisztelet helyett „halál kultúráját” ápolják.
A szentszéki megfigyelő sürgette a nemzeteket, hogy a nyugdíjak, pénzbeli juttatások, egészségügyi és szociális ellátás révén őrizzék meg az idősek méltóságát. Ha az időseknek a megélhetésük fenntartása érdekében a munkaerőpiacon kell maradniuk, akkor a ott védelmet kell biztosítani számukra a diszkrimináció ellen – tette hozzá. „Megtagadják tőlük a megérdemelt pihenést és azt a lehetőséget, hogy bölcsességüket és tanácsaikat átadják az újabb generációknak, ezáltal segítve a fiataloknak, hogy reménnyel és felelősségteljesen nézznek a jövőbe” – hangsúlyozta a nuncius.
Összegzésként Balestrero érsek a generációk közötti szolidaritásra szólított fel a szilárd társadalombiztosítási rendszer fenntartása érdekében, kiemelve a családok támogatását, amelyek sok idős ember számára az egyetlen segítségforrást jelentik.
A Szentszék – zárta szavait – „szorgalmazza a nagyobb beruházásokat a családokat támogató szociális ellátások terén, hogy megerősítsék és megőrizzék a családot, mint a társadalom tartós alapját”.
Forrás és fotó:Vatican News
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


