„Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek: és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6, 19–20)
Ajándékba kaptuk a testünket. Isten tervezte, formálta és alkotta édesanyánk méhében olyanná, azzá, amilyen.
Ma mégis divat a nőknek azzal dicsekedni, hogy „az én testem az enyém, én rendelkezem vele! Nem szabhatja meg senki, hogy megszüljem a gyermekem, vagy csináltassak abortuszt. A testem az enyém, ha nem tetszik az orrom, az ajkam és a többi testrészem, jogom van átalakíttatni, plasztikai műtétet végeztetni.”
Miért elégedetlenek az emberek a testükkel? Mert benn, a lelkük mélyén nincs békesség, nem tudták elfogadni önmagukat annak és olyannak, akik. Szeretnének mássá lenni, szeretnének egy ideálhoz hasonlítani. A lázadásuk igazi alapja, hogy Istennel sincsenek jó kapcsolatban, elsősorban Ő ellene lázadnak. Nem értékelik magukat, és azt sem, amit ajándékba kaptak a Teremtőtől.
Az imádkozó hívő emberek megelégedettek a testükkel? Elfogadják a hajuk színét, a ráncaikat? Képes a hívő ember elfogadni a testét, önmagát olyannak, amilyennek Isten megalkotta? Ha sikerült elfogadni, szoktunk-e arra gondolni, amit az ige tanít: „A ti testeteket Istentől kaptátok,… és nem a magatokéi vagytok”? Most nem akarok arról a csodáról, arról a szent elhívásról beszélni, amikor Isten kiválaszt egy női testet és az Ő alkotóműhelyévé szenteli. Az anyaméhben életet teremt és emberi testet formál! Komolyan veszem-e, hogy a testem nem az enyém? Kaptam, és Isten templommá akarja szentelni. Csak alázattal imádkozom, mondom én is, amit a kapernaumi százados mondott Jézusnak: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…”
Hogyan lehetnék én méltó, hogy Isten Szent Lelke szívemben, bennem lakozzon? Jézus Krisztus méltatott erre! Ő meghalt értem, a méltatlan bűnösért, megváltotta életemet a kárhozat halálából. Nagy árat fizetett értem Isten Fia! Ő, az ártatlan Bárány, Jézus, életével, kereszthalálával fizette meg az üdvösségem, a szabadulásom árát. Övé vagyok!
Övé vagyok-e testestől, lelkestől? Isten Szent Lelke lakozást vett-e szívemben, életemben? Ha igen, akkor egészen az Övé a testem is! Akkor templom lett a testem! A Szentlélek temploma! Felfoghatatlan csoda, kegyelem! Isten méltatott arra, hogy Szent Lelkével a szívembe költözzön. Óh, Uram, nem vagyok én erre méltó, de imádlak a szent csodáért!
Ha ez így igaz, akkor a templomot, a testemet gondoznom, ápolnom, őriznem kell! Vigyázni kell, hogy mire használom! Mennyi imádat hangzik el ajkamon naponta, hetenként? Milyen a lelkem belül? Tiszta, ápolt, jól gondozott?
– Nincs idő mindennap igét olvasni, nem tudok imádkozni, mert nincs csend körülöttem… Szoktam az Úrra gondolni, templomba is megyek vasárnap…
Isten Lelke megszomorodik ott, ahol a templomban homály vagy sötét van, ahol zaj és lárma, harag, indulat, parázna gondolatok, gyűlölködés és gonosz vágyak tornyosulnak, mint a szeméttelepen. Ha nem olvasom az igét, nem látom meg, hogy mi van a lelkem mélyén. Az ige fénye mellett láthatom meg, hogy ki vagyok én igazán. Mit tettem rosszul, mit hibáztam, milyen bűnt követtem el, és hogyan változhatok meg. Az olyan önámítás nem segít, amikor a perselybe tesszük a mi kis áldozatunkat, meg a templomot is látogatjuk! Isten élő Lelke lakik-e bennem? Mennyire megszentelt az életem?
Mindennap nagytakarítást és karbantartást kell végezni! Nem elég utánozni, imitálni a hívő keresztyén életet! A templom külső szerkezete a testem. Isten tervezte és építette, formálta olyanná, amilyen. Vigyázok-e erre a templomra? Ápolom, védem-e a külsejét is? Nem jut rá idő. Robotolunk éjjel-nappal, összeroppanásig. Nem szabad! Isten komolyan vette a pihenést még a maga számára is. A hetedik nap megszentelt-e nekünk? Vagy még akkor is, vasárnap is „muszáj” hajtani, dolgozni? Mennyire muszáj?
Milyen templom az a test, amit az emberek cigarettával, alkohollal stb. megrontanak? Miért kell e bűnökkel tisztátalanná tenni, megrongálni a Szentlélek templomát? Megvette a testedet is Jézus! Az Övé a tested és a lelked is! Mennyire vesszük ezt komolyan? Nagy titok ez, s nem is értem, miért hozott értem Jézus oly nagy áldozatot. Csodálom az Ő szeretetét és a kegyelmét, hogy testestől-lelkestől Istené lehetek. Őszintén vágyom megőrizni lelkem és testem tisztaságát, épségét Istennek. Hiszen méltóvá tett és megajándékozott az Ő Szent Lelkével.
Kérdezhetné valaki, hogy mi van a rokkant, beteg, megnyomorodott testű emberekkel? Azokkal, akik sérült testükkel is szeretik az Urat? Az Ő béna, nyomorodott testük is lehet a Szentlélek temploma? Az ő testük is lehet megszentelt Isten számára?
Kedves Olvasóm, én bátran mondom és állítom, hogy az ő testük is éppoly kedves, fontos, mint a legegészségesebbnek látszó test. Az ő szívük is és testük is temploma lehet a Szentléleknek. Ők is megkapták a meghívást, őket is megkérte Isten, hogy fogadják szívükbe Őt. Isten a rokkantakban is látja a felékesített menyasszonyát, aki az Ő országában, otthon már nem fog tolószékben ülni, nem lesz ágyhoz kötve… Az ő testük éppen olyan alkalmas, mint a tiéd vagy enyém, hogy a Szentlélek temploma legyen. Öreg, ráncos testem is temploma maradt a Léleknek. A lelkemet hordozza a testem és a Szentlélek elfér a béna, vagy az öreg testű ember lelkében is. Nem a külső formától, nem a csomagolástól, a vakolattól, nem a drága freskóktól van értéke a templomnak! A benne lévő tisztaság, a hűség, az átadott élet, a lelkület a fontos az Úrnak.
Tied vagyok, tarts meg engem, Istenem! Segíts vigyázni, tiszta életet élni. Szentlélek Isten, kérlek, adj erőt törekvéseimhez! Köszönöm, hogy elhívtál, szívembe költöztél. Dicsőség és hála Néked. Ámen
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
