Augusztusban került megrendezésre az első Svätojurský strapec íjászverseny, amely a Felvidéki 5-ös versenysorozat 4. állomása volt. A megmérettetésen, amelyet az LK Jurský Strapec egyesület szervezett, összesen 73 íjász vett részt.
A rangos versenysorozat megálmodói a Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub és a Tradicionális Íjász Szövetség, akik szorosan együttműködnek több felvidéki íjász csapattal is.
Ennek a partnerségnek köszönhetően a sportolók és hagyományőrzők ebben az évben is különböző helyszínekre látogatnak el szerte a Felvidéken, ahol értékes tapasztalatokat szerezhetnek és fejleszthetik tudásukat.
A versenysorozat szabályzata szerint minden állomáson van hat azonos alapcél, ami a közös kiértékelésbe is bekerül, ezenkívül a helyi szervezők saját, egyedi nehézségű feladatokkal is készülnek.
A szentgyörgyiek például 18 saját feladattal készültek. A változatos pálya és a gyönyörű természeti környezet igazi élményt nyújtott a résztvevőknek.
Fotó: Nagyfödémesi Íjászok – FB
A hat kötelező, egységesen hat-hat lövéssel teljesítendő báziscél között szerepel a harmincméteres kazak zhamby, a negyven méteres kirgiz kecske (Teke buta), a katona elnevezésű feladat három különböző pozícióból huszonöt és harminc méter közötti távolságról, a tizennyolc méteres gyorslövészet tegezből húsz másodperces idő limittel, az ötvenméteres Puta Kalkan, valamint a negyven, hatvan és nyolcvan méteres távolságokat felvonultató Fita célpont.
A közös, végső nagy kiértékelésbe kizárólag az a versenyző kerülhet be, aki a Felvidéki 5-ös versenysorozat legalább négy állomásán aktívan részt vesz.
Október 10-én a Mátyusföldi Íjászviadal következik a Nagyfödémesi Íjászok szervezésében a diószegi Ekopark Relax területén, amely egyben a teljes felvidéki versenysorozat ünnepélyes zárásának és kiértékelésének a helyszíne is lesz.
Fotó: Nagyfödémesi Íjászok – FB
Az első alkalommal megrendezett Svätojurský strapec méltó állomása lett a Felvidéki Versenysorozatnak, amely a felvidéki magyar és szlovák íjászok együttműködését is bizonyította.
A szentgyörgyi íjászverseny részletes eredménylistája és a sorozattal kapcsolatos további információk a közösségi hálón érhetők el.
Chovan Lilla/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


